Celeb

Az biztos, hogy Fekete Dávid bilincsben érkezik majd a bírósági tárgyalására

Bors

Létrehozva: 2021.05.05.

Az autókereskedő egyebek mellett azért is vádolják közokirat-hamisítással, mert olyan személynek adta el a cégét, akiről tudhatta, hogy halálos beteg.

Forrás: TV2

Ahogy arról beszámoltunk, nagy bajban van az énekes, hétfőn reggel őrizetbe vették a több embert anyagilag megkárosító Fekete Dávidot. 

Megkerestük a Győri járásbíróságot, ahonnan azt a tájékoztatást kaptuk, hogy

holnap dől el, hogy a 72 órás előzetes letartóztatás lejártával az énekest letartóztatják, vagy szabadlábon védekezhet. 

Az biztos, hogy Dávid bilincsben érkezik majd a bírósági tárgyalására, ami vagy lekerül róla még a helyszínen, vagy hosszú időre állandó tartozéka lesz az életének. 

Kerestük az ügyben Fekete Dávid feleségét, Reginát is, de nem reagált az üzenteinkre, ahogy az énekes édesanyja sem. 

Az ügyészség lapunkat arról tájékoztatta:

Közokirat-hamisítással és tíz vagyon elleni bűncselekménnyel gyanúsítják a férfit.

Ezek többnyire minősített csalásnak és sikkasztásnak felelnek meg. 

Az autókereskedő egyebek mellett azért is vádolják közokirat-hamisítással, mert olyan személynek adta el a cégét, akiről tudhatta, hogy halálos beteg – nyilatkozta lapunknak Dr. Gál Katalin, a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség szóvivője, aki lapunka azt is megerősítette, hogy a házkutatást az érintett férfi tartózkodási helyén hajtották végre, de állítólag terhelő bizonyítékot nem találtak a nyomozók.  

A teljes cikket holnap reggel olvashatja a borsonline.hu-n.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713548109
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144653_auto_resized.png
metropol.hu

Körtvélyessy felfedte Tordy Géza halálának okát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713548109
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073581_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olcsó és egyszerű desszert húsvétra: így készül a csokoládés piskótatekercs

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713548109
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713548109
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144603_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt