Celeb

Árpa Attila megszólalt a drogügyben, 8 év börtönt kaphat

F. Zs.

Létrehozva: 2021.05.15.

A színész ügyében két éve tart a nyomozás, a rendőrség a napokban küldte meg az ügyészség számára a vádemelési javaslatot. Árpára 2-8 évig tartó szabadságvesztés várhat, ha bebizonyosodik, hogy kereskedett a droggal. 

Forrás: Bors Archív

Két évvel ezelőtt, március 22-én egy csendes XII. kerületi utcában drogkereső kutyás rendőrök szállták meg Árpa Attila budai lakását. A rajtaütés során házkutatást is tartottak és a rendőrségi közleményekből az derült ki, hogy egy droghálózat ügyében nyomoztak. Az akkori híradások szerint, mint arról a Bors is beszámolt, Árpa nagyon lazán kezelte az ügyet. „Aranyos” drogkereső kutyákról beszélt, illetve teljes tévedésnek állította be az esetet. Sőt azt is mondta, hogy egy filmjének a forgatása miatt tartottak „kellékpróbát”, ezért találhattak nála koffeintablettát és por alapú fájdalomcsillapítót. Az ügy persze komoly fordulatot vett és kiderült, hogy komoly bűnténybe keveredett a színész, amiben ha bűnösnek találják, akár 8 évig terjedő börtönt is kaphat.

Kokaint találtak

A rendőrség pénteken egy közleményt adott ki, amelyben azt írták: A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya öt férfit gyanúsít kábítószer-kereskedelemmel. A rendelkezésre álló adatok szerint az egyik gyanúsított több forrásból rendszeresen szerzett be kokaint saját és ismerősei részére. XII. kerületi lakásában is tartott olyan bulikat, ahol a vendégek is kaphattak kábítószert – alkalmanként úgy, hogy fizettek érte. Ez lehet Árpa és a többi gyanúsított veszte, hiszen, ha bebizonyosodik, hogy pénzt vettek át a drogért, az már kereskedésnek minősül, és mint ilyen, súlyosabb büntetést vonhat maga után, mintha „csak” fogyasztó lenne a gyanúsított. 

A rendőrségi közlemény kitér arra is, hogy az eljárás során öt férfit gyanúsítottak meg kábítószer-kereskedelemmel. Közülük egy magyar állampolgár jelenleg bűnügyi felügyelet hatálya alatt áll, a többiek szabadlábon védekeznek.”  Bár a közlemény nem nevezi meg a gyanúsítottakat, a 2019. márciusi időpontból kiderül, hogy ez a történet ugyanaz, amelyről akkor szinte az összes hazai sajtóorgánum beszámolt. 

Nagy mennyiségű drogot foglaltak le

A színésznél aznap házibuli volt, ekkor törtek a társaságra a zsaruk, akik hosszú órákig tartó házkutatás követően kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg a színészt és több társát. Ezzel egy időben, az üggyel összefüggésben más helyszíneken is házkutatás folyt, a Felderítő Főosztály nyomozói nettó össztömegben 128 gramm kokaint, 18 gramm amfetamint, 9 gramm marihuánát és 63 tabletta extasyt foglaltak le. 

„Nem kereskedtem kábítószerrel”

A Bors megkereste az ügyben Árpa Attilát, aki a hangjából ítélve most már komolyan veszi az ügyet. 

– Értetlenül állok a dolog előtt, hogy meggyanúsítottak. Nincs ellenem semmiféle tárgyi bizonyíték, életemben nem kereskedtem kábítószerrel, azt pedig, hogy fogyasztottam, sosem tagadtam – mondja a Bors megkeresésére Árpa Attila, majd így folytatta:

Az ártatlanságom a bíróságon be is fogjuk bizonyítani. Az ügyvédemben, a nyilvánosságban és egy olyan bíróban bízom, akinek helyén van az igazságérzete. A tárgyalások során igyekszem majd bebizonyítani, hogy nem követtem el az ellenem felhozott vádakat, továbbra is állítom, hogy nem követtem el bűncselekményt. Sok furcsaság van ebben az ügyben, legalábbis ami a nyomozati cselekményeket érinti, erről majd a későbbiekben részletesen beszélek is. Bárki is szeretne annak beállítani, nem én vagyok a magyar Pablo Escobar. 

Az ügyben megszólalt Attila ügyvédje is. 

– Rengeteg iratot kaptunk a napokban, ennek a feldolgozása zajlik jelenleg.

Egyet biztosan állíthatok, Árpa Attila semmilyen kábítószerrel való kereskedelmi tevékenységet nem folytatott

– nyilatkozta a Borsnak, dr. Papp Gábor ügyvéd. 

Pablo Escobar a világ királya volt

Amíg le nem lőtték. Pablo Emilio Escobar Gaviria, becenevén „El Doctor”, kolumbiai drogbáró és narkoterrorista volt, aki hatalmának csúcsán az egész világon megtermelt kokain mennyiség kereskedelmének a 80%-át tartotta a kezében. Évtizedeken át bármit megtehetett vagy megvehetett, évi 570 milliárd forintnyi amerikai dollárt keresett, ezzel a világ hetedik leggazdagabb embere volt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711720216
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092490_auto_resized.png
metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711720216
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17043919_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711720216
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról