Celeb

Alekosz arajelöltje Tomcat hálójába került

Bors

Létrehozva: 2013.01.04.

Biciklilopási ügybe keveredett testvérét próbálta menteni Beatrix, aki egykor Alekosz szívére pályázott. Üldözői videóra vették. Nyomdafestéket nem tűrő stílusban reagálta le, hogy lebuktak.

Néhány elszánt fővárosi fiatal hónapok óta saját költségén üldözi a biciklitolvajokat, akiknek csapdákat állítva erednek a nyomukba. Legutóbbi áldozatukat napokon át figyelték és követték, mire a nyomára bukkantak, és rendre igyekeztek segítséget kérni a rendőrségtől is, hogy az egyébként korábban már közmunkára ítélt Krisztiánt mielőbb eljárás alá vonhassák a hatóságok.

Az izgalmas nyomozás végén a tolvajkergetők legnagyobb megdöbbenésére előkerült a férfi nővére, Beatrix is, aki Alekosz feleségkereső műsorában próbált szerencsét. Onnan azért kellett távoznia, mert kiderült, nemcsak itthon, de külföldön is a testével kereste a kenyerét. Erről egykori kitartója beszélt a Fókusznak.

"Örömlányként dolgozott, először Magyarországon, aztán külföldön, Németoszágban, Angliában. A lakbérét szinte folyamatosan én fizettem, ami havi 110.000 forint volt, és volt, hogy külföldről én hoztam haza” – mondta akkor a Fókusznak az állítólagos kitartó, Bíró Attila.

Beatrix a testvérét “elkapó” önjelölt jótevők kamerája előtt nyomdafestéket nem tűrő stílusban kelt mi magából, mindezt úgy, hogy tisztában volt vele, kirohanását rögzítik. Az öccsét menekítő Beatrix “nyilatkozatát” 20:15-től láthatják azok, akik elmúltak tizennyolc évesek. Beatrixot megpróbáltuk elérni, de egyelőre nem jártunk sikerrel.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713523218
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713523218
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138956_auto_resized.jpg
life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144003_auto_resized.jpg
life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713523218
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713523218
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143581_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fájó döntést hozott meg Nádai Anikó: súlyos katasztrófa történt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/P4C1P7TsBA6vVqiTzkj4mkVLoD1Vnii5BQlxV0MFhuk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDdlNDM5MGUzZDQzN2FhM2I3MjM1NTE3MDkxN2I1.jpg
Vallomás

„Szteroidos kezelést kapok” – komoly problémával küzd Marics Peti

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/BXXBwj8joBF5Kps72FIDvCRWYFkq-XVRY9c7pJQm9Mc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiNmZlOGViZDQ5YjQ1Y2Q4MDMyMDdhNDJhYWEyYTc0.jpg
Család

Rubint Réka megrendítő vallomása: „A gyerekekkel eltöltött időt később nem lehet pótolni”