Celeb

Akkor is börtönbe kell mennie Alec Baldwinnak, ha egyébként nem hibázott

Bors

Létrehozva: 2021.10.27.

Mivel producerként is jegyzi a készülő filmet, mindenre kiterjed a felelőssége.

Miután producerként is jegyzi a Rust című filmet, felelőssége megkerülhetetlen, másfél év börtönt is kaphat Alec Baldwin a forgatáson történt halálos kimenetelű baleset kapcsán.

Hiába akarják tehát a felelősséget a rendezőasszisztensre hárítani, Baldwin nemcsak színészként, hanem executive producerként is részt vett a forgatási folyamatokban, vagyis ő felel mindenért, ami közben történik.

A sztár felesége, Hilaria Baldwin is megszólalt a színész által okozott halálos forgatási balesetről – szúrta ki az Origo.

– A szívem most Halynával, a férjével, a fiával, a családjával és a szeretteivel van. És az én Alecemmel. Nincsenek szavak, lehetetlen szavakba önteni, mennyire sokkoló és szomorú egy ilyen tragikus baleset – írta Insta-oldalán.

Mint arról a Bors is beszámolt, múlt csütörtökön szörnyű baleset történt a Rust című westernfilm forgatásán. Alec Baldwin egyetlen pisztolylövéssel megsebesítette a film rendezőjét, Joel Souzát, és agyonlőtte az operatőrt, a 42 éves Halyna Hutchinst. A színész kellékfegyverében az első vizsgálatok szerint éles töltény volt.

A hír sokkolta a filmes szakmát, a világ minden táján azt találgatják, hogy miképp történhetett ilyen tragédia.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713563112
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143247_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma éjjel Izrael megtámadta Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713563112
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713563112
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713563112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt