A sztárszerelmeket sem kímélte a koronavírus

A koronavírus-járvány miatt elrendelt karantén és az összezártság sok kapcsolat végét jelentette. Nem volt ez másképp a hazai hírességek között sem. Lássuk, kik azok a sztárok, akik a pandémia alatt döntöttek a különválás mellett.
A koronavírus-járvány miatt elrendelt karantén és az összezártság sok kapcsolat végét jelentette. Nem volt ez másképp a hazai hírességek között sem. Lássuk, kik azok a sztárok, akik a pandémia alatt döntöttek a különválás mellett.

Várkonyi Andi és Zsidró Tamás

Derült égből villámcsapásként ért mindenkit a hír még április elején, hogy Várkonyi Andrea és Zsidró Tamás külön utakon folytatják. Hamar kiderült, hogy a sztárpár már korábban szakított egymással, és igazából idő sem volt arra, hogy bimbózó kapcsolatuk kibontakozzon. „A normális hétköznapokban is keveset tudtunk találkozni az elfoglaltságaink miatt, nyilván ez a jelenlegi helyzet nem segített ezen, sőt” – mondta el a Borsnak Andi, aki hozzátette, hogy mivel csak négy hónapot járt együtt a mesterfodrásszal, benne nem ejtett mély sebeket az elválás.

Hódi Pamela és Tóth Bence

A Ripost elsőként írta meg, hogy válságba került az esküvőjükre készülő Hódi Pamela és vőlegénye kapcsolata. Hamar kiderült, hogy a sztárpár között komolyabb a mosolyszünet, mint azt a barátaik gondolták. Tóth Bence ugyanis összecsomagolt és elköltözött új albérletükből, ahová csak néhány hete költöztek be. A sztáranyuka a hot! magazinnak adott exkluzív interjút, amiben könnyek között vallott a szakítás részleteiről, és megerősítette, hogy felbontották a jegyességüket. „Pontot tettünk a kapcsolatunk végére, és nincs visszaút” – nyilatkozta Pamela, aki szerint Bencére rátört a kapuzárási pánik, és nem állt még készen a házasságra. Azt is elárulta, hogy megpróbálták megmenteni a kapcsolatukat, de nem tudtak közös nevezőre jutni. Kulturáltan és békében váltak el.

A többi szakításról olvashat a Riposton.

@borsonline

Elindult a Bors #dellatanc kihívása 💃 Töltsd fel a saját #dellatanc videódat a borsonline.hu-ra és nyerj Samsung fülhallgatót! #bors #reklam #nekedbe

♬ eredeti hang - Bors