Celeb

A Sztárban sztár leszek!-ben tér vissza Majka

SM

Létrehozva: 2021.04.26.

Majka hamarosan a TV2 tehetségkutatójában, a Sztárban sztár leszek! mestereként tér vissza a pandémia után a képernyőre. A Borsnak elárulta: a tőle megszokott őszinteséggel fogja ezúttal is véleményezni a produkciókat, még ha ezzel össze is töri egy versenyző álmait.

Forrás: Bors archíve

A műsor első szakaszában most is az előválogatók és a középdöntő várja majd a nézőket, az élő adások alkalmával pedig a 12 döntős sorsának alakulását követhetik figyelemmel. Az énekesek látványos élő showkban próbálják majd hétről-hétre a legtökéletesebben hozni mind hangban, mind megjelenésben az ikonikus külföldi és hazai előadókat. A mesterek székeiben az első szériában is részt vevő Tóth Gabi és Pápai Joci mellett, Köllő Babett és Majka foglal majd helyet. Babettnek és Majkának sem lesz teljesen ismeretlen a terep, hiszen korábban mindkettőjüket láthattuk zsűriként, ám most egy kicsit komplexebb feladat vár rájuk. Amellett, hogy ítészként kell helytállniuk, a versenyzők mesterei lesznek, akik végigkísérik felkészülésüket és segítik őket a műsorban.

Azt a fajta őszinteséget viszem tovább, amit megszokhattak már tőlem a Sztárban sztár alatt a nézők. Biztos, hogy őszinte leszek mint mindig és sokszor nem esik majd jól, ha meg kell mondanom egy előadónak, ha rossz amit csinál, és ezzel összetöröm az álmait. Viszont aki erre a műsorra jelentkezik, vállalnia kell, hogy kertelés nélkül a szemébe mondja a zsűri a véleményét – kezdte a Bors érdeklődésére Majka.

Sosem dolgoztam mesterként még tehetségkutatóban, ezért nekem ez egy teljes új feladat lesz, eddig még nem pártfogoltam tehetségeket, sosem volt erre időm a saját projektjeim mellett, pedig mindig is érdekelt. Picit félek is tőle, mert az ilyen típusú műsorokban nagyon részrehajló tud lenni az ember, a saját versenyzőivel – jelentette ki a rapper, majd hozzátette, boldog, hogy ilyen jó partnerekkel ülhet a mester székbe.

Pápai Joci a barátom, örülök, hogy egy műsorban szerepelhetünk, hiszen nagyon jó energiák vannak közöttünk. Gabival ugyan először fogok együtt dolgozni, de kölcsönösen bírjuk egymást. És nem utolsósorban Babettal, akivel rengetegszer találkoztunk már közös munka kapcsán, szintén barátság fűz hozzá – mondta a zenész.

Örömmel vállaltam a felkérést, hiszen az elmúlt egy évben nem csináltam semmit. Úgy éreztem, szükségem van valamire, ráadásul nagyon bizonytalan a mai helyzet. Az ember nem tudhatja, mit lehet csinálni és mit nem.

Köllő Babett már alig várja, hogy kialakuljanak csapataik, és megkezdjék a közös munkát az énekesekkel.

– Nagyon boldog voltam mikor megtudtam, hogy a mesterek között lehetek, ráadásul egy ilyen csapatban. Ez egy egészen másfajta kihívás, mint zsűrinek lenni, sokkal összetettebb. Hiszen itt saját csapatom lesz, saját versenyzőim, akiket hétről-hétre fel kell majd készítenem és átadni a tudásom legjavát. Tudni kell rólam, hogy maximalista vagyok, ezért éppen ahogy a színházi szerepeimnél, úgy valószínűleg a versenyzőimtől is ezt fogom elvárni. Nagyon várom ezt a számomra is újfajta kihívást – mondta Köllő Babett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088822_auto_resized.png
origo.hu

Zokogva megtörte a csendet Varga Judit, nyilvánosan megszólalt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711631714
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091056_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Tüttő Kata: „Hálás vagyok Magyar Péternek!” (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711631714
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090995_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711631714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók