Celeb

A politikusokon múlik a Nemzet Zenésze díj

Fái

Létrehozva: 2016.01.28.

Miután kikértük az olvasók, a politikusok, a nemzet színészei, a nemzet sportolói és most a nemzet művésze véleményét, hivatalosan is kezdeményeztük, hogy a parlament kulturális bizottsága terjessze elő a kérésünket: ismerjék el Nemzet Zenésze címmel a könnyűzenészeket.

A Nemzet Művésze, Szakcsi Lakatos Béla meglepődött azon, hogy a könnyűzenészek kiszorultak az ilyen típusú elismerésből.

– Valóban jogos lenne elismerni a könnyűzenészeket. Azokat, akik valami újat, maradandót tudtak teremteni a műfajon belül – áll a Bors kezdeményezése mellé Szakcsi Lakatos Béla, aki dzsessz-zenészként a Kossuth-díj mellé megkapta a havi 655 ezer forint életjáradékkal járó, Nemzet Művésze díjat is.

– Nálunk, a nemzet művészei között feltétel a Kossuth-díj és a betöltött 65. életév. Azt hittem, azért nem kapnak ilyen kitüntetést, mert túl fiatalok még. A legendás zenész meglepődött, alig akarta elhinni, hogy a rockzenészek fölött is eljár az idő, még ha nem is látszik rajtuk. – A Nemzet Művésze zeneművészet kategóriában Sánta Fe­renc kapott a cigányzenéért, én a dzsesszért, a többiek ko­molyzenészek.

– Szeretem a könnyűzenét, sok mindent hallgatok, főleg magyarokat. Mind a haverjaim, szeretem őket. Koncertre nem járok, de megnézem őket a televízióban, hallgatom a rádióban – mondja, majd gondolkodás nélkül sorolja, szerinte kik érdemelnék meg a díjat: – Ha rajtam múlna, javasolnám Presser Gábort, Balázs Fecót, ők nagyon jó zenészek. De Katona Klárit, Bródy Jánost, Zoránt, Tátrai Tibort, Török Ádámot, Charlie-t, Demjén Ferencet, Frenreisz Károlyt, Lerch Istvánt, Szörényi Leventét, Szikora Robit, Somló Tamást, Révész Sándort, az EDDA-t és az Omegát. Bocsánat, biztosan sok kiváló zenészt kihagytam, hirtelen ők jutottak eszembe. De a fiatalokat is ismerem. Radics Gigit, Kállay-Saunders Andrást és nagyon tehetségesnek és rendes embernek tartom Oláh Gergőt.

Ahogy azt a politikusok javasolták, a Bors hivatalos előterjesztéssel fordult az Országgyűlés kulturális bizottságához, így a javaslatunk, hogy legyen Nemzet Zenésze díj is, már nem csak jóindulatú kezdeményezés.

A bizottság elnöke, Dúró Dóra saját hatáskörben dönt arról, hogy a bizottság elé terjeszti-e a kérésünket. Ha igen, akkor eldöntik, legyen-e a bizottságnak erről hivatalos álláspontja. Ha Dúró nem viszi be, akkor keresni kell egy képviselőt, aki hivatalosan a parlament elé terjeszti a javaslatunkat, illetve állásfoglalást kérhetünk a minisztertől is.

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kezdeményezésére a művészeti díjak egymásra épülő rendszerében csúcsdíjként alapította a magyar Or­szággyűlés 2013-ban a Nemzet Művésze díjat.
Arra a kérdésünkre, hogy bekerülhetnek-e a könnyűzenészek a zeneművészet kategória kitüntetettjei közé, péntekre ígértek választ.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711720515
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711720515
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711720515
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról