Celeb

A műsorból köszön édesanyjának ByeAlex

G. Sz.

Létrehozva: 2018.12.01.

A mentor hagyományt csinált abból, hogy minden adásban külön is köszönti imádott édesanyját.

Az X-Faktor idei szériájának élő adásaiban a figyelmes nézők kiszúrhattak egy visszatérő elemet. Az egyik mentor, név szerint ByeAlex kivétel nélkül minden egyes adásban köszönti az édesanyját. Általában már rögtön a műsor elején kedvesen üdvözli őt, de előfordult olyan is, hogy egyetlen este alatt háromszor szólt ki hozzá. Mivel a köszönése lassan, de biztosan már a tehetségkutató hagyományává vált, a napokban maga ByeAlex rakott ki Instagram-oldalára egy montázst, amiben a szeretem az anyukámat címke alatt össze is szedte az eddigi köszöntéseket.

– Ezt nem terveztem el előre, egyszer köszöntöttem anyukámat és az adás után megemlítette, hogy milyen jól esett neki – meséli lapunknak Alex. A zenész pedig azóta boldogan szerez örömöt minden alkalommal hol a stúdióban, hol a képernyő előtt ülő édesanyjának.

– Tudatosan vittem tovább, hogy külön is köszöntöm, mert tudtam, hogy örömet szerzek neki. Alex szokására idővel mentortársai is felfigyeltek, hiszen Puskás Peti legutóbb már szintén külön köszöntötte Alex édesanyját.

– Anyukám mindig megemlíti, hogy jól esett neki, hogy szóltam hozzá, és a legutóbbi adás után azt mondta, az is jól esett neki, hogy Puskás Peti is köszöntötte őt. Minden adásban volt, eddig sosem maradt ki, már-már rituálé lett – mondta Alex, aki egészen a döntőig fogja folytatni hagyományát. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713580215
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145736_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kész a terv: a Pentagon tüzérséget és légvédelmet készül Ukrajnába küldeni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713580215
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713580215
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713580215
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában