Celeb

A hírességek is örülnének, ha megrendszabályoznák őket

Munkatársunktól

Létrehozva: 2017.07.14.

Rablóból lesz a legjobb pandúr? A Gazdasági Versenyhivatal a celebek segítségével szabályozná magukat a hírességeket. Téma: a reklám.

Elárulom, ennek a kitűnő testápolónak köszönhetem a szépségemet… ha Sáfrány Emese Aleska szájából hangzik el a közösségi oldalán, sokan máris megrohamozzák a parfümériát. Sok híresség használja a Facebookot vagy az Instagramot pénzszerzésre.

Csakhogy a Gazdaság Versenyhivatal nemrég vizsgálatot indított ezen az eddig még szabályozatlan területen. A GVH szerint ugyanis alkalmas a fogyasztó (a celebek követőinek) megtévesztésére az efféle bújtatott reklám. Nem az a cél, hogy megbüntessék a sztárokat, ha­nem hogy ve­lük együttműködve hozzanak létre egy szabályozást.

– A GVH észlelte, hogy véleményvezérnek számító személyek közösségi médiában történő megjelenéseik során vélhetően közzé tesznek úgy véleményeket, tartalmakat, hogy nem tüntetik fel azok reklámjellegét – tudtuk meg a vizsgálat valódi célját a versenyhivataltól. – Egy versenyfelügyeleti eljárás a tények tisztázására, és ezen keresztül a feltételezett jogsértés elkövetésének bizonyítására irányul. A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozások a jogsértést elkövették – hangsúlyozta a szervezet sajtósa, akitől azt is megtudtuk, a kérdéses versenyfelügyeleti eljárások jelenleg is folyamatban vannak.

Bármilyen furcsának tűnik, a vizsgálatot ma­guk a hírességek sem bánják. Információink szerint többüket már megkereste a hatóság, hogy se­gítsenek feltérképezni ezt a te­rületet, és az sem kizárt, hogy még a jogszabályok megalkotásában is részt vesznek majd.

– Ha felkérnének, bármiben együttműködnék, ugyanis szerintem is fontos, hogy jelöljük vagy jelezzük, ha egy posztunkért fizetséget kaptunk. Nem titok egyébként, gyakorlatilag minden híresség él ezzel a lehetőséggel. Egyébként nem mindig jár érte pénz, van, hogy csak a terméket kapjuk meg a reklámért cserébe. Én ennek örülök, mert amúgy is csak olyat ajánlok, amit valóban használok is. Egyszer felkértek volna egy pezsgőreklámhoz, de nem iszom alkoholt, így ezt el sem vállaltam – mondta Sáfrány Emese Aleska. Rubint Réka, akinek jelenleg a legtöbb követője van a hazai celebvi­lágból, szintén örülne, ha részt vehetne a szabályozás kialakításában. 

– Mindig ügyelek arra, hogy véletlenül se vétsek a szabályok ellen. Minden szponzorált tartalomhoz odaírom, a hivatal ajánlása szerint, hogy reklámról van szó. Eddig semmilyen szabályozás nem létezett, örülnék, ha lenne. Én egyébként többnyire csak nagyobb kampányokban szerepelek. Egy-egy posztra nem szerződöm, nem szeretném, ha az egész oldalam csak reklámmal lenne tele. Csak olyan terméket reklámozok, amiben hiszek. Soha nem ajánlanék olyat a követôimnek, amivel nem értek egyet – mondta Rubint Réka.

Szabályozás tehát jelenleg nincs, így szabálysértést sem követett el egyik hazai híresség sem. A fizetett hirdetéseik után kétszer is adóznak: egyszer a bevétel után, amit szereztek vele, egyszer pedig reklámadó formájában.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089161_auto_resized.png
origo.hu

Szakíthatott az ismert magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711714214
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085773_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711714214
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711714214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról