Celeb

A Dal 2021 - Határtalan üzenet, könnyezve mondanak köszönetet a rajongók

Bors

Létrehozva: 2021.03.02.

Bár A Dal 2021 versenye még nem ért véget, Nagy Szilárd és Ragány Misa már most nyertesnek érezheti magát, hiszen első fellépésük után több ezren mondtak nekik köszönetet a Drága Hazám című nótájukért.

Az előadópáros a 20 legjobb produkció közé jutott, így március 6-án a második elődöntőben élő akusztikus verzióban adják elő szerzeményüket. 

Az énekesek annyit már elárultak, nyolc hölgy áll majd velük a színpadra, amivel a női energiát szeretnék középpontba helyezni, ezzel is érzékeltetve a szebbik nem fontosságát és jelentőségét. 

A nők, anyák a jelen helyzetben, ahogy a múltban is sokkal többet tudnak tenni a magyar társadalomért, mint bárki, mert a stabilitást ma a családok jelentik és ez nem csak a szó szoros értelmében van így. Az anyaország is pontosan ezt jelenti azoknak, akik az elszakított részeken élnek. Ezt az üzenetet szeretnénk eljuttatni a 15 millió magyarhoz. A dal színezete nem változott az új verzióban sem, továbbra is: piros-fehér-zöld!” – jelentette ki Nagy Szilárd. 

A Drága Hazám a nemzetünkről, történelmünkről szól, aminek az üzenete egyértelműen eljutott a hallgatókhoz – tette hozzá Ragány Misa.

Első fellépésünk óta több ezer üzenetet kaptunk a határon innen és a határon túlról is. Mindenki a támogatását fejezi ki a dalunk iránt, amiért nagyon hálásak vagyunk.

Az énekesek számára külön öröm, hogy már most több videót is küldtek a rajongók, amiben ők éneklik könnyes szemmel A Dal 2021-ben hallható nótát.

A dal ide kattintva hallgatható meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142667_auto_resized.jpg
origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713494111
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142619_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gigantikus mennyiségű drogot foglaltak le egy bűnszövetkezettől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713494111
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17121665_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713494111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713494111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135372_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitálalt az uralkodó bizalmasa: ilyen volt valójában II. Erzsébet királynő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142415_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók