Celeb

25 év után a szerelmesek himnuszával tér vissza Császár Előd – videó

K. K.

Létrehozva: 2021.02.06.

Forrás: TV2/Tények Plusz

Császár Előd a 90-es évek egyik legismertebb és legnépszerűbb énekese hosszú idő után újra mikfrofont ragadott és Lotfi Begivel, valamint Nikával karöltve feldolgozta az egyik legsikeresebb dalát, a Tiltott szerelem című slágerét.

Az immár 25 éves dal a mai napig nagy népszerűségnek örvend ám a zenészek úgy döntöttek Valentin nap közeledtével megreformálják és újra alkotják a szerelmesek himnuszát.

– Mint az egyik legnépszerűbb vagy legismertebb dalom, sűrűn előkerült, hogy kellene belőle csinálni valamit. Évek óta gondolkodom rajta, mit lehetne, de soha nem jutott eszembe semmi okos, Beginek meg igen... – kezdte a Tények Plusznak adott interjújában Császár Előd, aki az 1996-ban megjelent slágert még Eördögh Alexával közösen énekelte ám a feldolgozásban már Veres Mónikával, azaz Nikával lesz hallható, akivel már most összeboronálták a rajongók.

– Amikor valakik duettet énekelnek, egy klipben szerepelnek, mindig felmerül, hogy biztos van közöttük valami. Ez a dal arról szól, hogy nagyon odavagyok valakiért, de a dalt nem én írtam, a szövegét sem… Alexával sem volt semmi a ’90-es években. Nikával is nagyon jó szakmai kapcsolatban vagyunk, és nagyon szeretem a hangját, de az még nem merült fel, hogy mi egy pár legyünk egyszer valaha is! – vallotta be az énekes, aki azt is eláruta, hogy néhány nappal ezelőtt újra egyedülálló lett, s közel egy év után vetett véget a "se veled, se nélküled" kapcsolatának.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088836_auto_resized.png
origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711671913
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17002594_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

11 egyszerű muffin recept, ha gyorsan valami sütire vágysz!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711671913
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088339_auto_resized.jpg
travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711671913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090363_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073487_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Nem normális" - Harry herceg kiborító viselkedésére szavak sincsenek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...