VÁDAK

„Rád kenik a sz*rt”: Magyarázkodik a botrány miatt Tóth Andi

Doris

Létrehozva: 2023.09.21.

Az énekesnő az Instagramon, egy hosszas értekezésben tisztázta, mi történt pontosan a Hazatalálsz forgatásán.

Szerda reggel derült ki, hogy a hírek szerint Tóth Andi botrányba keveredett a TV2-n látható Hazatalálsz című sorozat forgatásán. Egy neve elhallgatását kérő bennfentes arról számolt be, hogy az egyik mellékszerepet alakító énekesnő többször is vállalhatatlanul viselkedett, nem lehetett rá számítani, mivel az utolsó pillanatban mondta le a forgatási napokat. Ezért a sorozat készítőinek újra kellett írniuk a forgatókönyvet, hogy mentsék, ami menthető.

Tóth Andi nem hagyta szó nélkül a róla keringő pletykákat (Fotó: hot! magazin)

A rejtélyes informátor arról is beszámolt, hogy a stáb annyira kikészült az Andi által okozott bizonytalanságól, hogy többen is elsírták magukat.

Andi csattanós választ adott

Az énekesnő reakciója nem váratott sokáig magára. Andi szerda este egy erdőből jelentkezett be, és egy 24 órán át elérhető Instagram-sztoriban hosszasan kifejtette a véleményét. Azt fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy nem a TV2-vel volt a probléma, hiszen már hat-hét éve remekül működik együtt a csatornával, a galibát szerinte az új gyártó cég okozta, akivel először dolgozott együtt.

– Az, hogy legalább négyszer lemondtam a forgatási napokat már ott vérzik, hogy igazából összesen három forgatási napom volt végig. A következő évadban csak három napot forgattam, annyit szerepelek benne. Ezt a sorozatot egy más gyártóval csinálja most a TV2, akikkel nulla darab tapasztalatom van egyelőre, pedig azért volt dolgom már egy párral. Soha nem érkezett rám panasz, soha a tíz évem alatt. Ez az egyetlen gyártócég, aki panaszkodott rólam, legalábbis próbált panaszkodni, nem túl sok sikerrel 

– kezdte Andi, meglehetősen vehemensen.

Próbált szépen kommunikálni

A Dancing with the Stars második évadának győztese azt is hozzátette, soha nem fordult elő, hogy utolsó pillanatban mondta volna le a munkát, véleménye szerint a gyártó cég munkatársai kommunikáltak rosszul, és a szervezés is több sebből vérzett.

– Olyan történt, hogy az első forgatási napom simán zajlott... a másodikon már volt dolgom és amikor jelezték, hogy aznap forgatnék, én jeleztem, hogy nem! És ők ilyenkor nem azt csinálják, hogy szólnak akkor a stábnak, hogy na, a két hét múlva esedékes jelenet mégsem tud megvalósulni, mert Andi nem ér rá, hanem várnak előtte egy napig, majd rád kenik a sz*rt, hogy Andi most lemondta utolsó pillanatban – tette hozzá Tóth Andi.

– Próbáltunk velük szépen kommunikálni, Isti a menedzserem és jóbarátom próbálta velük minél kedvesebben megbeszélni ezt az egészet. Amikor ez nem járt sikerrel, jött részükről a fenyegetőzés, mert akkor már gondolom kétségbeesettek voltak, hogy az igazgató sem ordít velem, sőt

– magyarázta Andi, aki fontosnak tartotta, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16719802_auto_resized.jpg
origo.hu

A milliárdos Nagy Ő rájött, hogy elrontotta, most már mást választana - kiderült, kit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22402_resized.jpg?avcount=1701327916
origo.hu

Terrorriadó Németországban: karácsonyi vásárokra támadnak iszlamista gyilkosok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716699_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Döbbenetes történetet mesélt Berki Krisztiánról a Viszkis - "Krisztián úgy bepalizott, mint soha, senki"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16720025_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk: Daniel Freund Orbán Viktorral kel és fekszik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16718665_auto_resized.jpg
ripost.hu

Orbán Viktor gyászol, levelet írt az elhunyt családjának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16718583_auto_resized.jpg
vg.hu

A földbe taposták a Mol lengyel riválisának kurzusát az ezermilliárdos adó hírére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22404_resized.jpg?avcount=1701327916
origo.hu

Lemészárolt emberek maradványaival kereskedett az őrült ügyvéd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16718727_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Olyan rekordokat döntő hullámvasút épül, amilyenhez fogható még nem volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22387_resized.jpg?avcount=1701327916
vg.hu

A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek (X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22032_resized.jpg?avcount=1701327916
life.hu

Csoda összetevőkből állította össze legújabb termékcsaládját a kozmetikai cég(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22393_resized.jpg?avcount=1701327916
life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22204_resized.jpg?avcount=1701327916
life.hu

A PMS-barát étkezés, ami a súlykontrollban is segítségedre lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/tYZEDKQfPdl8I3a5IgUUc4WLwaxlg1VsmrM4DKqgHKo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMxMmYxMzg4NjFiODQzMTI4NmRjMjFkYjVkODU1NzZj.jpg
BÖRTÖN

Aggasztó hírek a börtönből: Tovább romlott Galambos Lajos állapota

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/-s_0mu7U8zWFIxLT30OPXWKf0D2iIutkteAl-PVy8Bw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VlNjgzYjkzOGJlYTQzMDI4NWExOTg4MWU4ZGJjOTk3.jpg
TÚLVILÁG

"Át is ölelte Pamelát" - Valóban Berki Krisztián szelleme jelent meg a stúdióban