Tanulság

Kitálalt a Séfek Séfe versenyzője, szerinte ezért bántják folyamatosan

Mona

Létrehozva: 2023.09.30.

Wolf András csapatában egyedüli lányként lépdel a győzelem felé Jambrik Bea. A „kék” versenyző valamiért végig szúrta társai szemét, ám ezzel sem tudták kizökkenteni.

Nem könnyű úgy teljesíteni, ha a versenytársak szinte minden percben megnehezítik a helyzetünket. A Séfek Séfe kék csapatának tagja, Jambrik Bea ennek ellenére nem tört meg. A Borsnak elárulta, mi volt a taktikája, hogyan tudta kizárni a rá irányuló rosszindulatú megjegyzéseket.

Wolf András csapata Séfek Séfe
A kék csapatban minden napjára jellemző volt a vita (Fotó: TV2)

Beszóltak, sokszor nem kíméltek, de ennek több oka lehet. Úgy gondolom, ki akartak zökkenteni a versenyhelyzetből, de tudatosan nem reagáltam.

Ha ezzel foglalkozom, elveszítem a fókuszomat a feladatomról, én pedig a túlélésre mentem. Szerintem, amikor véleményt nyilvánít az ember, olyankor önmagáról beszél, ezt külön tudtam választani. De az is lehet, hogy konkurenciát láttak bennem, ezért próbáltak meg gyengíteni. Végig azon voltam, hogy ennek ne adjak teret. Ha valakit piszkálnak, az biztosan valamit jól csinál. Azzal, hogy a többiek folyamatosan velem voltak elfoglalva, ezáltal a középpontba toltak – kezdte a Borsnak Bea, aki úgy érzi, rengeteget fejlődött a műsor által.

Erősebb lettem. A versenytársaim mind különböző stílust képviseltek, amit meg kell tanulni kezelni. Ebben is megedződtem. 

Egyfajta saját belső fejlődésen mentem keresztül, sokkal jobban tudok arra fókuszálni, ami nekem fontos, és ki tudom zárni a külvilágot. Sokat tanultam Wolf Andrástól, nekem pedig ez a legfontosabb. Élveztem a forgatás minden percét, imádtam az összes csapatfeladatot, mint ahogy az egyéni főzéseket is, a séfeket és a stábot egyaránt – fűzte hozzá, majd azt is elárulta, miért jelentkezett a Séfek Séfébe.

Jambrik Bea Séfek Séfe
Beát beszippantotta a gasztronómia, a jövőben is a főzéssel szeretne foglalkozni (Fotó: TV2)

Szeretném követni, ami nekem autentikus, ami én vagyok. 

A főzés a szenvedélyem, egész életemen át jelen volt. Gyakran kéredzkedtem be különböző konyhákra. 

Imádok enni, a világon rengeteg étteremben jártam. Az életemet e köré szeretném építeni, a szívemhez közel áll. Jelenleg is tanulok, egy koreai főzőiskolába járok, egyben a nyelvet is igyekszem elsajátítani. Szeretnék koreaiakkal dolgozni egy konyhán, de megfordult a fejemben, hogy kiköltözöm, hogy még több tapasztalatot gyűjtsek. Teljesen beszippantott a gasztronómia, a főzés, most szinte minden e köré épül az életemben – árulta el. 

Sokat foglalkozom pszichológiával, önfejlesztéssel. Egy éve nincs párkapcsolatom, de jelenleg nem is érzem szükségét, jól érzem magam. Élem az életem, nem hajhászom a szerelmet, ha jön egy férfi, aki ehhez hozzá tud és akar adni, nem leszek ellene – mondta érdeklődésünkre.

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/mVppe-ffBKofUBOsbW-OroNPwlFmwdAF9KudfAwPAIs/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y3OGU1YzAxMWVlZTQzNDA4ZDdmZWZkOWNhYzMyNmQz.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Óriási változás áll be a Séfek Séfe versenyzőjének életében

Lánya vágyát teljesítette, hogy jelentkezett a műsorba.

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16719144_auto_resized.jpg
origo.hu

Lemond-e Máté Gábor? - megkérdeztük a Katona József Színházat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22402_resized.jpg?avcount=1701321010
origo.hu

Terrorriadó Németországban: karácsonyi vásárokra támadnak iszlamista gyilkosok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16719399_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Jákob Zoli egy másik Nagy Ő-s nő után érdeklődik?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16719943_auto_resized.png
hirtv.hu

Személyes bélyeg jelent meg Csepregi Éva tiszteletére + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716435_auto_resized.jpg
ripost.hu

Találd ki, hogy Magyarország hányadik a legbiztonságosabb országok listáján, ha Norvégia a 24.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22403_resized.jpg?avcount=1701321010
origo.hu

Szuperszexik és ultragazdagok: mutatjuk a TOP 10 futballista feleséget saját vagyonuk szerint!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16716615_auto_resized.jpg
travelo.hu

Öröm: Szumátrai orrszarvú született, alig félszáz van belőlük a világon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22387_resized.jpg?avcount=1701321010
vg.hu

A COVID-19 jelentős veszteségeket okozhat a cégeknek, amelyek azonban elkerülhetőek vagy csökkenthetőek lehetnek (X)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22032_resized.jpg?avcount=1701321010
life.hu

Csoda összetevőkből állította össze legújabb termékcsaládját a kozmetikai cég(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22393_resized.jpg?avcount=1701321010
life.hu

Túl sokat stresszelsz? A szervezeted jelzi, ha ideje megállni(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22204_resized.jpg?avcount=1701321010
life.hu

A PMS-barát étkezés, ami a súlykontrollban is segítségedre lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/-s_0mu7U8zWFIxLT30OPXWKf0D2iIutkteAl-PVy8Bw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VlNjgzYjkzOGJlYTQzMDI4NWExOTg4MWU4ZGJjOTk3.jpg
TÚLVILÁG

"Át is ölelte Pamelát" - Valóban Berki Krisztián szelleme jelent meg a stúdióban

https://cdn.borsonline.hu/2023/11/IwLiHOLXRhZoD5ONyWRMv3DUZSop4JNR2Y3wrsUfiQc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFiZDc3YTI3ODQxYjQ0ZmViNDVhNGMxNTcwMDExOTNl.jpg
ROMÁNC

Jákob Zoli egy másik Nagy Ő-s nő után érdeklődik?