királyi

Mindenki szeme kikerekedett: így dirigál Kamilla Katalin hercegnének

sv

2023. június 9. péntek 14:30

Kamilla királyné tökéletesen tisztában van pozíciójával, így kötelességének érzi, hogy rendben tartsa a palota ügyeit.

Idén június 19-én ismét megrendezi a királyi palota a Gartner Dayt, azaz a Harisnyakötő napot. Jeles ünnepsége ez a királyi családnak, amellyel a fontos rend előtt tisztelegnek. Ez lesz az első olyan megrendezés, amelyen a néhai Erzsébet királynő már nem vesz részt. A Mirror azonban hozzájutott egy 2019-es felvételhez, amelyen tisztán látható, hogyan dirigál Kamilla Katalin hercegnének. 

III. Károly király, Kamilla királyné, AFP
Fotó: AFP

A 2019-es Harisnyakötő napon Kamilla még hercegné volt, és Katalinék mögött lépkedett. Az angol királyi család legnépszerűbb tagja, Katalin éppen elmélyült beszélgetést folytatott Maxima holland királynéval.  Olyannyira belemerültek az eszmecserébe, hogy majdnem lemaradtak a felvonulás egyik legfontosabb jelenetéről. 

Kamilláról azonban közismert, hogy szívügye a királyi család életének rendben tartása, ezért egy pillanatig sem hezitált. Finoman megérintette Maxima és Katalin karját, és felhívta a figyelmet arra, hogy figyeljenek. Ezután a két hölgy abbahagyta az elmélyült beszélgetést, és Kamillának engedelmeskedve a felvonulásra fókuszáltak. 

A videót IDE kattintva lehet megtekinteni. 

https://cdn.borsonline.hu/2023/05/D654CSxBSIQ0W-dpEinZBn7F304CG4ykB2vV45yOGNQ/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5MjU0NDNjZmY5MzRiNTNiOGZkYTc0N2QwZmJmNzI0.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Újabb viszály a palotában: Vilmos és Katalin Kamilla királyné ellen fordult

Tapintható közöttük a feszültség!

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16502276_auto_resized.jpg
origo.hu

Így gúnyolja Elon Musk a nevetséges Volodimir Zelenszkijt - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20245_resized.jpg?avcount=1696270813
origo.hu

Egyre durvább fotókat mutogat magáról Opitz Barbi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16502242_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Így reagált Karikó Katalin Nobel-díjára Novák Katalin – Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16500440_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Szoboszlai Dominik továbblépne, a Liverpool nem siet ezzel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16500677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Lezuhant a színész kisrepülőgépe, ketten meghaltak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16502715_auto_resized.jpg
vg.hu

Oroszország szerint a német külügyminiszternek elment az esze: Luhanszk nem lesz az EU része

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20248_resized.jpg?avcount=1696270813
origo.hu

Így gúnyolja Elon Musk Volodimir Zelenszkijt - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20228_resized.jpg?avcount=1696270813
origo.hu

Családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19710_resized.jpg?avcount=1696270813
she.life.hu

Nem várt problémákat okozhat a stressz(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20229_resized.jpg?avcount=1696270813
life.hu

Tisztább, egészségesebb víz minden nap - Így válassz otthonra vízszűrőt (x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/0wFNnV2Ukzy0Z24GdpQQYnV8HJtzVexvOrzXQplFaLc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA2ZWZjNThkN2M0NTQ4NjM5YzA0NjdlM2I3ZDlhZjlh.jpg
Sláger

Megszólalt a szakértő: Rihanna dalára hajaz a ValMar új slágere?

https://cdn.borsonline.hu/2023/10/kkm28fHThs56iQgnvmzbQUCtpLxynOq6f-kRJ-7n5cU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZhYmI4YWY0OWFjMzQyZGM5NTE4MmQ2YzRkMDYzNjM1.jpg
PÉLDAKÉP

Üzenetekkel bombázzák a rehab után Molnár Gusztávot, ez áll bennük