HÁBORÚ

Megy az adok-kapok: Tóth Andi beszólt Marics Petinek

Doris

Létrehozva: 2023.06.10.

Az énekesnő minden alkalmat megragad, hogy belekössön volt szerelmébe, akivel március végén szakított.

Tóth Andi március végén az Instagramon tette hivatalossá, hogy szakított Marics Petivel, pedig a kapcsolatuk sokáig mindent elsöprő szerelemnek és egy erős szövetségnek tűnt, ám mint tudjuk, a szerelemnek bizony múlnia kell - írja a Ripost.

Nem volt békés Andi és Peti szakítása (Fotó: Bors)

Az énekesnő azóta minden idejét a Bailey névre hallgató rottweilerével tölti, és még az ágyát is megosztja az izmos négylábúval, ami igencsak megosztja a kommentelőket.

 

A  fogadás

Az énekesnő most belemart egy kicsit volt szerelmébe. Egészen pontosan az történt, hogy Marics Peti az Instagramon újságolta el, hogy zenésztársával, Valkusz Milánnal belemerültek a sportfogadás rejtelmeibe, már csak azért is, mert közeledik a Bajnokok ligája szombati döntője. A mérkőzést 2023. június 10-én rendezik az angol Manchester City és az olasz Inter Milan között. 

Marics a bejegyzésben az egyik sportfogadásokra specializálódott portált is reklámozta, Tóth Andi viszont hülyeségnek tartja ezt az egészet.

- Üdvözöllek. Azért akartam beszélni veled ezen a szép borús napon, mert az elmúlt években több megkeresést is kaptunk, hogy reklámozzunk bizonyos sportesemények fogadásával kapcsolatos oldalak applikációit. Akkor beszéljünk erről! Ne ba***ál el több százezer, több millió forintot arra, hogy vajon berúgnak-e egy labdát egy hálóba. Vegyél inkább egy süteményt a barátnődnek. Az csak ezer forint - közölte Andi egy 24 órán keresztül megnézhető Instagram-videóban.

 

Fiatal színésznővel boronálták össze

Marics Peti állítólag Kovács Gyopárral van együtt (Fotó: Instagram)

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, Marics Petinek feltehetőleg új párja van, Kovács Gyopár személyében. A fiatal színésznő kísértetiesen hasonlít Tóth Andira. Gyopár a ValMar legutóbbi klipjeiben is szerepel, közösségi oldalán ezt büszkén meg is mutatta követőinek. Egy olyan fotót is megosztott, amin Marics Petivel közösen szerepelnek, és már színházi berkekben is sokan pusmognak róluk.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091077_auto_resized.png
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711653015
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090505_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711653015
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081826_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Így készíts vaníliás cukrot házilag - egyszerűbb, mint gondolnád!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711653015
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091871_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bejelentést tett Király Viktor, holnaptól így fog élni

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...