TRAUMA

„Néhány órája örökre elaludt” – gyászol Molnár Anikó

DrCell

2023. június 5. hétfő 07:00

Szörnyű események sora várt Anikóra, nem csoda, hogy összeomlott.

Míg a sztárok többsége valósággal fürdőzik az eperhold fényében, addig Molnár Anikó ennek a különös égi jelenségnek tudja be azt a borzalmas napot, amelyet átélt. Két kis kedvencével és anyukájával is orvoshoz kellett rohannia, egyiktől sajnos kénytelen volt örök búcsút venni, közben pedig édesanyja egészsége komoly veszélybe került.

Molnár Anikó
Fotó: Instagram

Minden gazdi rémálma elevenedett meg Anikó előtt, amikor azzal szembesült, hogy a macskájának sürgős orvosi segítségre van szüksége. A kis szőrgombóc sajnos trombózist kapott, így gazdája fejvesztve rohant az állatorvoshoz.

Ember tervez, Isten végez... Ez jár a fejemben... Éjjel 2 óra van. Reggel 9 óta a kis állatkáimmal szaladtam egyik orvostól a másikig... Trombózisos cicám, Kalózkám... néhány órája örökre elaludt...

 - írta szomorúan, ám ezzel még korántsem ért véget a kálváriája. A másik állata is segítségre szorult, mivel 41 fokos láza lett az oldalán éktelenkedő tályog miatt.

Nem csoda, hogy ez már túl volt a tűréshatárán és ezt még tetézte, hogy Anikó édesanyjának egészsége is veszélybe került.

Most értünk haza az ügyeletről. A kettő között anyukámnak tetanusz, mert Kalózka fájdalmában beleharapott az alkarjába. Azt hiszem, ez a telihold valóban elhozta a vérfarkas feelinget. Köszönjük, elég volt, egyes, leülhetsz. A lelkemet hagyjuk. A testemet pláne. Van, ami mindent felülír. Még a műtét utáni egy hét kötelező pihenést is. Mert nekem ők a legfontosabbak

 - tudatta a követőivel, aki csak nemrég esett át egy mellnagyobbító műtéten, ráadásul még a cicája temetése is hátra van


 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16490708_auto_resized.jpg
origo.hu

Eláll a lélegzet: nem sokat bíznak a képzeletre a szuperszexi atlétanő érzéki fotói

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20118_resized.jpg?avcount=1695986108
origo.hu

Valóra válhat Vajna Tímea régi álma - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16490857_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Napokon belül megváltozik a kenyér és sok pékáru íze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16489615_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rémálommá váltak a mindennapok a munkácsi magyar iskolában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16487999_auto_resized.jpg
ripost.hu

Használd ki a jó időt, brutális, hogy mi közelít felénk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16489455_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Máris reagáltak a lengyelek a fehérorosz légvédelmi mozgósításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20117_resized.jpg?avcount=1695986108
origo.hu

Brutálisan meggyilkoltak egy férfit Csepelen

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16488380_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mutatjuk Németország legnépszerűbb látnivalóit - íme a TOP 10!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20131_resized.jpg?avcount=1695986108
mandiner.hu

Ezt nem láttuk jönni: Cseh Katalin tündéri engedelmességgel, parádés videóban igazolja Ungár Péter tételét!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20130_resized.jpg?avcount=1695986108
origo.hu

Az állítható magasságú íróasztal 7 legfontosabb előnye (x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20063_resized.jpg?avcount=1695986108
life.hu

Bármilyen meglepő, ezek a tünetek depresszióra utalhatnak(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/20090_resized.jpg?avcount=1695986108
mandiner.hu

Mandiner éves előfizetés, féléves áron! Váltson zöldre lapunkkal és nyerjen elektromos rollert!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/Nh2U_IZEiCMb5MeOyf5ONVfdkj_Uv2kdgTnLOYhLBFg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZmNzcxYjkxYjBkYzQ5MDRhNTFmMjVmZTVjZTIzZGI4.jpg
LINDA

„Ha fizetsz, nagyon szeretnek, ha nem, azt éreztetik veled” – Görbe Nóra kitálalt a távozásáról

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/U8XsczofXmVEUgSIttSIZUX2tK9Bx1G6CLtfRkr0VtE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M3NTRkMTc4N2ExYzRiNzliOGU5MGY3NWI2YjkxOWMz.jpg
Drága

Nem kapkodnak Zámbó Jimmy víz nélküli, 50 milliós faházáért