Kapcsolat

Szorcsik Viki tiszta vizet öntött a pohárba, így érez most Csuti iránt

Dobos Péter

Létrehozva: 2023.03.30.

Tavaly óta leginkább a Kulcsár Edina exével, Csutival való kapcsolatáról szóltak a hírek – érthető, hogy Szorcsik Vikinek elege lett ebből. A színésznő a hot!-nak elárulta, miért él a jelenben és hogyan találja meg a szépséget a mindennapokban.

Májusban egy inf­luen­sze­rek­nek szóló rangos rendezvény háziasszonya lesz Szorcsik Viki; kevesen tudják róla, hogy korábban egy modellstúdióban tanított fiatalokat. Pikáns helyzet, hogy a zsűriben – más hírességek mellett – egykori kedvese is ott ül majd.

Szabó András Csuti
Csutival korábban szerelmesek voltak, ám mostanra elmúltak az érzelmek  Fotó: Bánkúti Sándor

Előszeretettel hoznak össze bennünket még mindig. Csutival barátok vagyunk, nem haragszunk egymásra.

 Szerelmi viszonyunk volt, de gyorsan kiderült, hogy különböző egyéniségek vagyunk, érzelmi téren mások az elképzeléseink. Bolyki Lilla barátnőm kért fel erre az igényes rendezvényre, aminek az egyik legszebb fővárosi szálloda ad otthont. Ez nem szépségverseny, nem az öncélú magamutogatásról szól. Épp ellenkezőleg: inkább kreatív, edukatív, jövőbelátó módon közelíti meg az inf­luen­szer­ke­dést – kezdte a színésznő a hot!-nak, és hozzátette, hogy mindig is óvta magánéletét. – A színpad miatt amúgy is kirakatban vagyunk, ezért csak rám tartozik, hogy ki a párom, és mi van a családommal. A Farm VIP miatt viszont elkerülhetetlen volt, hogy nyilvánosságot kapjon a Csutival való viszonyunk.

„Nemrég jártam Egyiptomban, most Tenerifére készülök”

Viki elmesélte, hogyan él most, és azt is elárulta, hogy miért lételeme az utazás.

Az utóbbi időben Szorcsik Viki bejárta a fél világot - Fotó: hot! / Szorcsik Viki

– Ugyanazt az életet élem, mint a műsor előtt, igyekszem több időt tölteni a családommal, édesanyámmal (aki hál Istennek jól van) és a kiskutyámmal. Ál­lan­dóan mozgásban vagyok, lételemem a sport, most is gör­ko­ri­zás­ból jövök. Igazán az utazásokkal töltődöm fel, élményeket gyűjtök, hiszen azt senki nem veheti el tőlem. 

Hamar telítődöm az itthoni dolgokkal, ezért gyakran érzem azt, hogy ki kell innen szakadnom.

 Nemrég jártam Egyiptomban, most Tenerifére készülök, év végén pedig, ha úgy alakul, tervben van Peru. Az utazások során gyakran látogatok templomokat. Gyerekként kaptam egy sugallatot, amelynek a hatására mondtam édesanyámnak, hogy hittanra szeretnék járni. Van egy oltárom itthon, mindennap imádkozom. Hálát adok a sorsnak mindenért, amit átélhetek, legyen szó akár egy egyszerű naplementéről. A jelenben élek, erre fókuszálok. A múlt az elmúlt, már nincs ereje. Hogy mi lesz holnap? Csak a Jóisten tudja.

 

Ázsiától Dél-Amerikáig

Viki már 50 országban járt Ázsiától Dél-Amerikáig. Attól sem riad vissza, hogy akár más munkákban is kipróbálja magát, akár külföldön is dolgozna.

– Nyitott vagyok az új dolgokra, gondolkodom B terveken, szívesen tanulok. Akár interneten keresztül is dolgoznék egy laptoppal Baliról vagy Mexikóból, mint a digitális nomádok

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713500411
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141583_auto_resized.png
metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142136_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A bukott szocialista kormányfő Zamárdiban tölti a nyugdíjas éveit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141971_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713500411
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135104_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713500411
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713500411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók