Botrány

"Véleményem van, elég határozott!" - G.w.M exe is felszólalt Kulcsár Edina botrányában

Létrehozva: 2023.02.24.

A napokban felröppent pletykák eljutottak Nagy Melanie-hoz is, aki kemény kritikát fogalmazott meg a sztáranyukával szemben.

Úgy tűnik, Kulcsár Edina és G.w.M kapcsolata mindent kibír, hiszen amióta vállalták a románcukat a nyilvánosság előtt, folyamatosan célkeresztben állnak. A celebpár minden lépését árgus szemekkel figyelik, legyen szó a boldogságukról vagy éppen a körülöttük zajló botrányokról, de mégsem engedik el egymás kezét. Most épp az egykori szépségkirálynő neve került összefüggésbe egy büntetőüggyel kapcsolatban. Edinát tanúként hívták be, s bár ez nem jelenti azt, hogy bármilyen bűn a terhére róható, a távoli környezetében akadnak olyanok, akiket aggaszt a dolog. Például a vőlegénye volt barátnőjét, Nagy Melanie-t. 

Nagy kép: Kulcsár Edina, fotó: Bánkúti Sándor, kis kép G.w.M exe, Nagy Melanie, RTL screengrab
Nagy Melanie aggasztónak tartja a Kulcsár Edinát ért vádakat (Fotó: Bánkúti Sándor)

A kétgyermekes édesanyát arról faggatták a közösségi oldalán, hogy mit szól az Edina körül felröppent pletykákról. Válaszából egyértelműen az tükröződik, hogy kicsit sem örül a dolognak, sőt... Egyenesen aggasztónak tartja, hogy G.w.M menyasszonyának a neve felmerülhetett egy ilyen ügyben, tekintve, hogy gyermekeivel is sűrűn találkozik az egykori szépségkirálynő. 

Olvastam. Elég egyértelmű tényeken alapszik. Nyilvánvalóan érint a gyerekek miatt és nagyon is aggasztó. Véleményem van, elég határozott!

 - fogalmazott a 24 órán át elérhető Instagram-sztorijában Melanie. Bár a sztáranyuka nem kívánt részletesebben belemenni az ügybe, feltehetően jót tenne a G.w.M-mel való kapcsolatának, ha a szóban forgó botrány mielőbb tisztázódna.

 

Nem javult a kapcsolatuk

Miután a rapper és Kulcsár Edina tavaly világgá kürtölte szerelmét, egyúttal egy csata is a kezdetét vette Melanie és G.w.M között. Az egykori szerelmesek rendszeresen üzengettek egymásnak a közösségi médián keresztül, s míg a zenész nyomdafestéket nem tűrő hangnemben szólította meg volt kedvesét, addig a kétgyermekes édesanya igyekezett megőrizni a méltóságát.

G.w.M főként a gyermekeik miatt ugrott neki Melanie-nak, azt állította, hogy nem láthatja a kicsiket, ám ez a kijelentése gyorsan cáfolásra került.  

Te gonosz, rothadt nő, te koholmány

 - szavakkal jellemezte Melanie-t, aki nem hagyta szó nélkül a sértéseket. 

- A megnyilvánulásod méltatlan hozzám. Illetve bárkihez az lenne, aki szeretettel és becsülettel neveli a gyerekeit. Vérlázító, amit megengedsz magadnak! Bármit is hazudsz, hiába fenyegetsz és zsarolsz, nekem ez sem ok arra, hogy a nyilvánosság előtt a magánéletünkről beszéljek. Eddig sem beszéltem, ezután sem fogok, bárhogy provokálsz is. Mindent megteszek, hogy védjem a gyerekeinket, többek közt ezzel is! Félelmetes, hogy mindig van hova lejjebb süllyedni, és a legbántóbb az, hogy az ilyen kiírásokat és az ebből született cikkeket a gyerekeink is olvasni fogják. A gyerekeink érdeke, hogy gyere és foglalkozz velük. Erre továbbra is minden lehetőséged megvan! Bízom benne, hogy többet fogsz jönni hozzájuk, mint amennyit az elmúlt hónapokban! - reagált akkor Melanie.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/
origo.hu

Elszabadult makákók miatt új rendőri egységet hoztak létre Thaiföldön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711700112
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088629_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Ronaldo kiborult a portugálok veresége után, és szórakoznak vele + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711700112
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711700112
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel