Büntetés

Megszólalt Lajcsi, miután kiderült: itt tölti majd a börtönbüntetését - fotók

Zs.

Létrehozva: 2023.02.01.

Újabb érdekes információk jutottak a Bors birtokába. Galambos Lajos messze az otthonától üli le a több, mint három éves börtönbüntetését.

A zenész ugyan még nem kapta meg a behívóját, de azt pletykálják, hogy Lajcsi átmeneti otthona, Mocsától 170 kilométerre, Kecskeméten lesz. A helyi börtön közel sem egy négycsillagos hotel, még akkor sem, ha az elítéltek között „parkettásnak” nevezik. Ez azonban csupán szóbeszéd, hiszen lapunk kérdésére a Bv fotókat is küldött az intézményről, ami közel s távol nem erről árulkodik.

Kecskeméti börtön
Ha Lajcsi Kecskemétre kerül, ilyen állapotok várják majd -  Fotó: BvOP Kommunikációs Főosztály

„A hazai börtönökben nincsen semmilyen kivételezés, a fogvatartottakra a jogszabályokban megállapított, azonos jogok és kötelezettségek vonatkoznak. (…) A 2013. évi CCXL. törvény megfelelő rendelkezései szerint a szabadságvesztést a bíróság által meghatározott fokozatban – fegyházban, börtönben vagy fogházban –, a büntetés-végrehajtási szervezet által kijelölt, lehetőleg az elítélt lakcíméhez legközelebb eső bv. intézetben hajtják végre. Ugyanakkor a büntetés-végrehajtási szervezet a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére kijelölt bv. intézet kiválasztásánál figyelembe veszi a kiszabott szabadságvesztés időtartamát, végrehajtási fokozatát, a bv. intézetek aktuális telítettségi adatait, valamint azt, hogy az elítélt visszaeső-e. – tájékoztatta lapunkat a BvOP Kommunikációs Főosztálya. 

Fotó: BvOP Kommunikációs Főosztály

Hét évig tartott az ügy 

Galambos Lajost december elején ítélték el másodfokon is az áram-, gáz és más közművek lopásának ügyében, jogerősen három és fél éves börtönbüntetést kapott. Az ügye több, mint hét éve húzódik, Lajcsi 125 napot töltött előzetesben, az évek alatt több vádlott is elhunyt, illetve bírót is cseréltek. A tárgyalások során a zenész mindvégig ártatlannak vallotta magát, a másodfokú ítélet után végül azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem erre készült. 

Galambos Lajos
Galambos Lajos és ügyvédje, dr Frölich Krisztián Fotó: Knap Zoltán

„Ha be kell mennem, hát bemegyek, de nem erre készülök, nekem nem ez van a táncrendemben. A tegnapi nap sem ez volt a táncrendem, hogy ezt az ítéletet kapom. Azt gondolom, hogy én ezt a szélmalomharcomat megnyerem. Én Galambos Lajcsi, aki Soroksáron születtem 1 kiló 75 dekával, és két fillért nem adtak volna azért, hogy megélem az első születésnapomat. Én, aki azt álmodtam, hogy egyszer majd színpadom fogok énekelni, ennek akkor annyi volt az esélye, minta annak, hogy a mackó sajt elkezd brummogni. Én nem abban a körbe tartoztam akikből sztár lehetett. Én hiszek magamban. Egyedül én hiszek magamban.”

Fotó: BvOP Kommunikációs Főosztály

Munkával foglalhatja el magát 

A kecskeméti börtönben, mint az összes többi bv. Intézetben, dolgozhatnak a rabok. A munka két okból is jó, egyfelől elfoglalják magukat a fogvatartottak másfelől keresetre tesznek szert, a pénzt pedig hasznos dolgokra fordíthatják. Az intézetekben van "börtönbolt", ahol vásárolhatnak az elítéltek egyebeket mellett tisztálkodási szereket, dohányterméket, tisztálkodási szereket, zöldséget, gyümölcsöt, savanyúságot és néhány húskészítményt is, mint például dobozos töpörtyűt vagy szalonnát. 

Galambos Lajos
Galambos Lajos Fotó: Bors 

Akár koncertet is adhat a rácsok mögött 

Az intézet befogadóképessége, 238 fő, ahol (két éve februárban, ez az utolsó fellelhető adat) 93 százalékos a telítettség. Vagyis jó sokan vannak.

A híres embereknek a tapasztalatok szerint a börtönökben nem kell a testi épségükért aggódniuk. A rabok jól bánnak velük, ugyan beszólásokat kapnak, de nem számítanak közellenségnek, sőt kifejezetten népszerűek tudnak lenni. Pláne egy muzsikus. Nincs kizárva, hogy hamarosan egy rögtönzött Lajcsi koncerten találják magukat a jó magaviseletű rabok. És, hogy ennek mennyire örül Galambos Lajos? Semennyire… A zenész több interjúban is elmondta már, hogy már a meggyanúsítása is helyrehozhatatlan károkat okozott a megítélésében, mind a zenei karrierjében és az üzleti kapcsolataiban is. A börtönbüntetés pedig mindezt még tetőzi.

Kerestük az ügyben Galambos Lajost, akitől szerettük volna megkérdezni, hogy milyen érzések munkálkodnak benne az élete egyik legnehezebb időszakának kapujában. A zenész így felelt: 

Megyek, ahova menni kell, ahova beosztanak. Ennek ellenére, az ügyvédeimmel érdeklődéssel várjuk az ítélet írásos formáját, ami véleményem  és az írástudók véleménye szerint is, részben szembe megy az alaptörvénnyel és az ítélkezési gyakorlattal. 

- nyilatkozta a zenész. 

https://cdn.borsonline.hu/2023/01/1UZAD_7kgmGrSDaeymnWHz61paXVRBG0NmSpp3Bv59I/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwZjA0MTMzYjM5MDQ4NDlhZGRmMmYzNTJjYjY1Yjcw.jpg
Ezt ne hagyd ki!

"Levegőért kapkodtam percekig" - Galambos Lajos kórházba került

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091081_auto_resized.png
origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711633216
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711633216
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088339_auto_resized.jpg
travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711633216
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók