Hazugság

Ritkán szólal meg Jimmy középső fia, de most kipakolt – „Becsaptak, hazudtak nekünk!”

Létrehozva: 2023.01.21.

Módosítva: 2023.01.21.

Már idáig is nagy port kavart a Zámbó Jimmy életét bemutató A Király című sorozat. A családtagok sorra háborodnak fel a hazugságok láttán, ezen a ponton Jimmy középső fia, Sebastian sem tudta rejtegetni az indulatait.

Egyre nagyobb felháborodást vált ki A Király című sorozat: az érintett családtagok nincsenek elragadtatva a látottaktól. Jimmy fia, Sebastian lapunknak fejtette ki a véleményét:

A RTL nagyon becsapott engem. Nekem nem ezt ígérték a sorozattal kapcsolatban! Személy szerint becsapva érzem magam! Csak haraggal tudok erről beszélni

 – mondta lapunknak, érzelmeivel küzdve. – Amikor leültünk az asztalhoz, hogy szerződést kössünk, megkérdeztem: méltón meg fognak emlékezni apuról? Azt mondták, természetesen, ez a céljuk. Megígérték ezt, és ezután aláírtuk a szerződést. A forgatókönyvet a megjelenés előtt egy héttel kapták meg anyuék, én külföldön élek, mire hazaértem, már hűlt helye volt. A sorozatot készítő, hogy úgy mondjam, úriember, most nem érti, hogy a Zámbó családból bizonyos tagok miért háborodnak fel, mikor ő hűen ábrázolta édesapámat. Hűen nem ábrázolt ő semmit! – csattant fel Sebastian. – A sorozat minősége technikai szempontból elismerésre méltó. Viszont ez a rengeteg hazugság nonszensz, ez több, mint fikció! Azt állítják, ez kell Magyarországnak. A szép igazság az nem kell! Márpedig szerintem az igazság sokszor izgalmasabb, mint a hazugság.

Jimmy fiának nagyon fáj, hogy hőn szeretett édesapjáról ennyire torz képet mutatnak.

Hogy apu milyen volt igazából? Egy karakán személyiség, aki perfekcionista volt a munkájával szemben. Sokan azért tudtak vele nehezen dolgozni, mert neki mindennek szupernek kellett lennie, nem lehetett hiba. Többször voltam én is vele fellépni, ott mindennek hibamentesen kellett zajlania. Talán sokan ezt nem bírták, ezért nyilatkozhatták, hogy nehéz volt vele dolgozni. De művészeknél ez nem rossz tulajdonság, ez elengedhetetlen.

 Ezért is írtam a versemben: király volt, legendává érett. Nem tudok még egy embert Magyarországon mondani, aki iránt 22 évvel a halála után is ekkora az érdeklődés, és ennyien szeretik. És ez a lényeg: szeretik. A közönsége kiáltotta ki királynak, nem ő saját magát, mint ahogy a sorozatban mondják. A koncertfelvételeken lehet hallani, ahogy a tömeg kántálja Apunak, hogy: Király vagy! De apukám soha nem volt beképzelt, ahhoz képest, mennyi mindent elért, a földön maradt. Ezt megtanultam tőle, mindegy mit érsz el, maradj a földön! S ha ilyen gonosz lett volna, mint ahogy a sorozat beállítja, hogy lehet, hogy saját ötletből épített templomot? S támogatta több 10 millió forinttal a 90-es években az árvízkárosult családokat?

Sebastian más részleteket is sérelmez:

Ráadásul apukám nem volt alkoholista! Nincs olyan képkocka a sorozatban, ahol ne lenne alkohol a kezében! Én vele ébredtem, vele feküdtem, de a hétköznapokban sosem láttam, hogy ivott volna. A sorozatból az sem jön át, mennyire családcentrikus volt. Van néhány jelenete Krisztiánnal, de azt nem mutatják meg, hogy az egész családért mennyit tett, ahol tudott, segített. Számára az volt a lényeg, hogy boldogok legyünk. A sorozatban bemutatott ember csak önmagával foglalkozik, ami nem igaz. Számára a szeretet volt az első számú, mint ahogy számomra is – zárta le a fiatalember, aki Facebookján versbe is szedte a gondolatait:

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711716615
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085750_auto_resized.png
metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711716615
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711716615
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról