Bizakodó

Kocsmájáért küzd Lajsz András

Létrehozva: 2022.11.29.

Kemény évek vannak Lajsz András háta mögött. A közkedvelt vendéglátós ennek ellenére pozitívan tekint a jövőre, és igyekszik megélni mindig boldog pillanatot.

Nehéz időszakon van túl Lajsz András szakács, cukrász, Guinness-rekorder mixer. A koronavírus-járvány miatt be kellett zárnia újonnan megnyitott érdi kocsmáját, és az egészségügyi helyzete sem volt fényes: öt infarktuson és egy agyvérzésen van túl.

Munkatársunk felkereste a vendéglátóst, aki a tőle megszokott derűvel felelt arra a kérdésre, hogy érzi most magát:

Boldogan nézek a jövő elé, dacára annak, hogy sok viharfelhő érkezik. Dolgozom, amíg tudok, de rémisztően emelkednek az árak: a gáz, az áram, az éttermek bezárnak…

A Bors megkérdezte, hogyan próbál talpon maradni ezekben az időkben.

Rendezvényeket szervezek, ezzel próbálok nagyobb forgalmat csinálni, több bevételhez jutni. Egyelőre nincs veszélyben a kocsma, nehéz helyzet ez, de nem adom fel! Ha majd mégsem tudom fenntartani, akkor újra be kell zárnom. Nincs b tervem erre az esetre – ismerte el a díjnyertes mixer. – Évekre való anyagi tartalékom nincs, de kihúznánk valameddig. Aztán jön a nyár, és akkor biztosan jobban fellendül az üzlet.

Addig sem kesereg, közeledik a kedvenc ünnepe, a karácsony:

Együtt lesz a család, remélem, az unokámat is láthatom. A fiam családja Athénban él: vagy ők jönnek, vagy mi megyünk. Már nagyon hiányoznak.

Lajsz András vallja, az a fontos, hogy szeretet és egészség legyen: ezek most hála istennek megvannak az életében. 

Igyekszik az apró dologban is meglátni a szépet.

Boldoggá tesz, ha valaki felismer, és rám mosolyog az utcán. Sokszor onnan kapok kedvességet, ahonnan nem is várom. Mondok egy példát: nagyon szeretem a palóclevest. Épp egy rendezvényen voltam, amikor odalépett valaki, hogy most lett kész a palócleves. De én akkor épp nem tudtam enni belőle, erre azt felelte, hogy rak el nekem műanyag dobozba, hogy hazavigyem, mert tudja, hogy szeretem. Milyen figyelmes!

Nem szabad szomorkodni. Én álmomban is mosolygok.

https://cdn.borsonline.hu/2021/06/tmQGXOvIa5ST0wlqZMn5UqIFxQaAOdOqqjIWtUs2htg/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M3N2VkNDUwZTQzOTRhMjQ5YTk3YjUwMDU0M2E3OGM4.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Öt infarktus és egy agyvérzés után kell mindent újrakezdenie Lajsz Andrásnak

Egy harminc éves kölcsönkocsiban ülve, egy kis érdi söröző tulajdonosaként is a világ legboldogabb emberének tartja magát az egykoron tehetős, népszerű híresség, aki a halálból jött vissza. 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145422_auto_resized.jpg
origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713552312
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143841_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713552312
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713552312
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713552312
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt