II. Erzsébet királynő

Titkolóznak a hatóságok II. Erzsébet halála körül, vajon mit hallgatnak el?

Létrehozva: 2022.09.28.

Módosítva: 2022.09.28.

Érthetetlen, miért nem akarják a hatóságok, hogy bárki is megtudja, mibe halt bele valójában II. Erzsébet királynő. Azt hihetné az ember, titkolnak valamit, de vajon mi az, ami miatt ennyire elzárkóznak a hivatalok?

Igen fura helyzetre hívta fel a figyelmet a Daily Star a szeptember 8-án, a skóciai Balmoral-kastélyban elhunyt II. Erzsébettel kapcsolatban: hiába telt ugyanis le a gyászidőszak, az uralkodó halotti anyakönyvi kivonatát továbbra sem hozták nyilvánosságra, annak ellenére, hogy közokiranak minősül, amihez bárkinek kötelező hozzáférés biztosítani. Ráadásul a sajtóorgánum – más lapokkal együtt – többször is megpróbálta kikérni az iratot, ám sokáig még azt sem árulták el az illetékes hivatalban, hogy az egyáltalán létezik-e.

II. Erzsébet királynő temetés, AFP
Szeptember 19-én helyezték végső nyugalomra a néhai uralkodót  Fotó: AFP

Rejtegetik vagy sosem volt?

Ha a királynő Angliában hunyt volna el, nem lenne mit kikérni – írják –, ugyanis az az 1836-ban hozott törvény, ami többek közt a halálesetek rögzítését is elrendeli, az uralkodócsaládra nem vonatkozik. Igen ám, de II. Erzsébetet Skóciában érte a halál, ahol azonban egy 1965-ös törvény értelmében egy héten belül jelenteni és rögzíteni kell az elhalálozást, majd pedig halotti anyakönyvet kiállítani. És itt kezdődik a probléma. A brit lap ugyanis több alkalommal is kérte az ügyben illetékes NRS-től (National Records of Scotland) a papírt, ám ők először elhajtották az újságírókat, és arra a kérdésre sem voltak hajlandóak válaszolni, hogy egyáltalán birtokában vannak-e a kérdéses iratnak, később pedig egy szűkszavú közleményben azt írták, a gyászidőszak leteltéig semmit sem kívánnak hozzátenni a kérdéshez.

Meglepő módon azonban a gyászidőszak letelte után sem reagáltak érdemben a kérése, sőt, még ekkor sem voltak hajlandóak elárulni, hogy egyáltalán létezik-e a halotti anyakönyv (mely nem csak a halál tényét, de pontos helyét, idejét, valamint a halál okát is tartalmazza). A Daily Star végül a Buckingham-palotához fordult, feltéve a kérdést, hogy miért tartják vissza a néhai királynő halotti anyakönyvi kivonatát.

A következő csavar

És itt jött a következő meglepetés: a palotában nem tudtak arról, hogy bármilyen visszatartás lenne, illetve hogy a papír nem lenne elérhető – és láss csodát: pár órával később a skót hivatal is kiadta közleményét, miszerint a királynő halálát valóban rögzítették, méghozzá szeptember 16-án Aberdeenshire-ben, az erről szóló hivatalos iratot pedig hamarosan közreadják. Tegyük hozzá: ezt továbbra sem tették meg...

https://cdn.borsonline.hu/2022/09/fTy1-MRbP5dewITPEXsSK3pgmUV1bJP-HHhY7C5qZJk/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJlNmYzOGYyNjJmNDRkNjc5OTE3N2NjNmE5NWEyNWYw.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Újabb botrány a királyi családban: Károly miatt nem búcsúzhatott el haldokló nagymamájától Harry herceg

Károly kitiltotta Meghant. Harry nem hagyta szó nélkül.

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089300_auto_resized.png
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711715420
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089945_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088721_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711715420
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081206_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Csúnyán lehúzta a magyar várost a világhírű utazóblogger

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711715420
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról