EGYOLDALÚ

Barátzóna: Angi beleszeretett Bencébe, de a fiú egyelőre barátként tekint rá

Létrehozva: 2022.09.30.

Angi és Bence nagyon jól teljesít a Money or Love játékain. Működik köztük a kémia, ráadásul egyik oldalról több is kezd kialakulni.

Angi és Bence párosa tarol a Money or Love játékain, a lány elárulta sikerük titkát:

Szerintem nagyon jó, hogy mindketten sportosak vagyunk, magasságban is nagyjából egyformák vagyunk, de ami leginkább dönt, hogy nagyon jó köztünk az összhang – fejtette ki Angi, aki alig tudja titkolni: kezd beleszeretni a fiúba.

 

Az álomrandi csodálatos volt, nagyon élveztem – lelkendezett, akár egy szerelmes tini. – Azóta teljesen máshogy állok hozzá. 

Nagyon jó volt ezeket együtt átélni, úgy éreztem magam, mintha újra 15 éves lennék. Nagyon pozitív volt, és hát nagyon tetszik Bence 

– vallotta be.

Leginkább az tetszik benne, hogy önmagam lehetek mellette. Az életfelfogásunk nagyon hasonló, ami nagyon jó. Tetszik a mosolya is, meg a hosszú haja is. Nem erőlteti a dolgokat, laza, nagyon jól érezzük magunkat együtt. 

Simán benne van, ha ez így folytatódik, hogy ez a jövőben is kibontakozik majd még jobban.

Az érzelmek Bencében is elindultak, bár ő még nem tudja viszonozni a lány alakuló érzelmeit:

Simán el tudom képzelni, hogy van jövőnk, 

ha nem is szerelmespárként, akkor barátként 

biztosan tartani fogjuk a kapcsolatot a játék után is. Anginak leginkább a hozzáállása tetszik, ami nagyon hasonló az enyémhez. Nagyon életigenlő és ha úgy van, nagy kanállal tudja falni az életet. Egy vidám jelenség, kíváncsi, jó hallgatóság és jó fej – fogalmazott a fiú.

A műsor új izgalmakkal folytatódik ma este 21 órakor a SuperTV2-n

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713489911
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135527_auto_resized.jpg
vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713489911
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713489911
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713489911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók