Videó

Bizarr, először a hajától, majd a szemöldökétől is megszabadult a Grammy-díjas énekesnő

2022. augusztus 6. szombat 17:00

Doja Cat alaposan ledöbbentette rajongóit. Az extravagáns énekes-rapper most minden korábbinál messzebbre merészkedett.

Zsinórban kétszer is sikerült sokkolnia követőit az amerikai rapper és énekesnő Doja Catnek: először ugyanis a hajától szabadult meg, mondván, nincs rá szüksége, majd élő adásban a szemöldökét is leborotválta.

A Los Angelesben született sztár a hajával kezdte. Mint egy videóban elmagyarázta, már gyerekkorában sem szerette a haját, illetve valójában egyetlen pillanatot sem tud felidézni az életéből, amikor örült volna annak, hogy haja van, így nagy megkönnyebbülés neki, hogy megszabadult tőle. Ráadásul a fellépésein eddig is parókákat viselt, szóval még meg is könnyítette a stábja munkáját ezzel a húzásával.

 

Persze a haj csak az első lépés volt. Azok, akiket már ezzel kiakasztott, alighanem fulladozni kezdtek, amikor meglátták, hogy a szemöldökének is búcsút int, méghozzá egy élő közvetítés során.

 

Az eredmény egyébként ilyen lett, mindenki döntse el maga, hogy jó húzás volt-e Doja Cat részéről, vagy sem:

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Diósgyőri szurkolók ezreit kínozza a legendás DVTK szereplése

origo.hu

Amputálhatják a Szigeten lezuhant artista lány lábait

borsonline.hu

Riasztást adtak ki, mindjárt lecsap a jégeső ezeken a területeken

mandiner.hu

Vajdasági magyar vezető: a migránsinváziót Szerbia déli határán kell megállítani!

ripost.hu

Csuti új kedvese kitálalt: ezt gondolja párja múltjáról

magyarnemzet.hu

Kína szankciókkal válaszolt a litván delegáció tajvani látogatására

borsonline.hu

Arra ébredt a kamaszlány, hogy apja elvágja a torkát

travelo.hu

Varázsligetté alakul a Városliget, kicsiknek és gyereklelkű felnőtteknek

borsonline.hu

Így reagált Stana Alexandra, amikor meglátta a Dancing with the Stars kisemberét

borsonline.hu

Nyitott ablaknál jött az orgazmus, videóra vették a szexelő párocskát – 18+

life.hu

Scitec Muscle Beach: Egy fesztivál, amit körbeleng a kitartás és az erő (x)

borsonline.hu

Zsidró Tamás: Ettől a szerelemtől újra tinédzsernek érzem magam

További cikkek

Életút

Balázs Klári: Büszke hetvenes vagyok!

Gyilkosság

Fellebbezett VV Fanni feltételezett gyilkosa, még egy évig reménykedhet, hogy szabadul