Fájdalom

Lezárult egy korszak, tizenkét csavart műtöttek ki Tornóczky Anita állkapcsából

S.M.

Létrehozva: 2022.06.25.

Tornóczky Anita nemrég komoly beavatkozáson esett át, tizenkét csavart műtöttek ki az állkapcsából. A fogszabályzója levételével nem csak a folyamatos gyulladástól szabadult meg, végre feszélyezettség nélkül tud újra mosolyogni.

Forrás: Facebook

A modell-műsorvezető már jó ideje küzdött fájdalommal, amikor orvoshoz fordult problémájával. Kiderült, hogy csak egy speciális fogszabályzó segíthet rajta, ám ennek viselése is kellemetlenséggel járt, hat alkalommal szorult antibiotikum-kúrára gyulladása miatt. Most végre, másfél év után levették a szabályzóját, melynek részleteiről a Borsnak mesélt.

Közel három hete szabadultam meg tőle, majd rá három napra műtötték ki azokat a lemezeket, amik tizenkét csavarral voltak az állkapcsomba rögzítve. Kiderült, hogy nagyon jól csontosodom, ami egyfelől óriási előny, azonban nekem a csontszövet ránőtt a csavarokra, ezáltal a gyógyulásom kicsit hosszadalmasabb, mint másoknál. Magától felszívódó, kihulló varrataim vannak, ezek kiszedésére ezért nem kell külön sort keríteni – mondta.

Tornóczky Anita
Másfél éven át kellett viselnie a speciális fogszabályzót. Fotó: Facebook

Nekem nem esztétikai fogszabályzásom volt. Azért volt rá szükség, mert az állkapcsom kattogott, de úgy tűnik, minden rendben van. Másfél évig volt beépítve, de azt, hogy a problémám biztosan megoldódott, majd csak idővel tudom kijelenteni. Mindenesetre úgy néz ki, hogy megérte ezzel küszködnöm – fűzte hozzá Anita.

A beavatkozást nem altatásban, hanem érzéstelenítéssel végezték, de így sem volt számára kellemes érzés.

Amikor elindították a csavart az állkapcsomban, nem életem élménye volt, de ki lehetett bírni. Inkább az azt követő pár napban voltak fájdalmaim. Nagyon jó érzés most már így tükörbe nézni. Végre ehettem mákos gubát, amire másfél éve vártam – mesélte mosolyogva.

Korábban is tudtam mosolyogni, de most, minden feszélyezettség nélkül nevethetek újra. Sosem a fogszabályzó látványa zavart ebben, ugyanis az egyik lemez a jobb oldalon folyamatosan gyulladást generált, ami miatt többször szorultam antibiotikum kúrára a másfél év alatt. Valamiért azon az oldalon nem húzódott rendesen a mosolyom, valószínűleg ideget is bántott ez gyulladás. Most már kezd visszatérni a mosolyom – mondta érdeklődésünkre.

Tornóczky Anita
Anita mosolya újra a régi. Fotó: Facebook

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713594010
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140117_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713594010
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713594010
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713594010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában