Boszorka

Olyan messze menekülne Angelina Jolie szigora elől a lánya, amennyire csak lehet

Bors

Létrehozva: 2022.05.19.

Korai érkezés, jogsi eltiltás, folytonos viták – ezekkel sújtja informátorok szerint Angelina Jolie tinédzser lányát, Shiloh Jolie-Pittet.

Angelina Jolie gyermekeivel

Forrás: Northfoto

Olyan messze menekülne anyjától Shiloh, amennyire csak lehet, már alig várja, hogy főiskolára mehessen – állítja a család ismerőse.

Egy bennfentes konyogta ki, hogy Angelina olyan szigorúan neveli Shiloh-t, hogy azt már nem bírja elviselni a kamaszodó lány. Lassan 16 éves lesz, és azt tervezi, hogy ha végre kirepülhet otthonról, olyan főiskolát választ magának, ami lehetőleg minél távolabb esik édesanyjától – írja az OK! magazin.

A rövid póráz vonatkozik szinte mindenre, ami a lány önállóságát mutatná, például nem teheti le a jogsit, de ha a barátaival találkozik, már este 8-ra otthon kell lennie, ezt a testőrök szavatolják egyébként, és Angelina semmilyen kifogást nem fogad el.

Az utóbbi időben vált állítólag Angelina ennyire szigorúvá, ugyanis mint kiderült, azzal is gondjaA mostani vasszigorral egyébként a lányt szinte őrületbe kergeti a színésznő.

Angelina Jolie, Shiloh és Zahara a vörös szőnyegen
Angelina Jolie, Shiloh és Zahara a vörös szőnyegen Fotó: PA Images / Northfoto

– Shiloh próbál lázadni anyja szabályai ellen, és a viták végén általában elvonul a szobájába, becsapva maga mögött az ajtót – árulta el a bennfentes.

Jolie és az 58 éves Pitt gyermekei mind az anyjukkal élnek, mert a szülők még mindig nem állapodtak meg a felügyeleti jogokról, annak ellenére, hogy már 2016-ban benyújtották a válókeresetet. Ezt is rosszul viseli Shiloh, máig nosztalgiával gondolt arra, amikor együtt volt a családjuk, és titkon még reméli, hogy kibékülnek szülei.

Borzasztóan fáj neki, hogy a szülei úgy kezelik egymást, mintha szörnyek lennének – mondta az ismerős.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138617_auto_resized.jpg
origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713403509
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135677_auto_resized.jpg
ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139399_auto_resized.png
hirtv.hu

Napi aktuális – Szentkirályi Alexandra: Változást Budapesten! + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713403509
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713403509
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713403509
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137205_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szívszorító vallomást tett Király Viktor: "A gyerekem és a feleségem agyára megyek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713403509
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DI7wDPCt3epv0QKZXu1OzASlOINiEM2jsOFHl_Tvlxc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhjNmY2N2I3NzRhNDQwODg4OGFjMWQyNjAwZDJkODdh.jpg
Indulatok

Berki Mazsinak keményen beszóltak: „Nem dolgozol! Lusta!”

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mk6PixUdkBxFGhfcNwX2tVID5PQR28wbD8A7-3oXDwA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QwZTM1MTkwOWExZjRjZjQ5MTkxMmNjMjUxNTEzNTBk.jpg
Jóslat

"Nem egy jósnő mondja meg, mikor leszek szerelmes" - T. Danny meglepő kijelentést tett a magánéletéről