Bank

Köllő Babették pénze is bentragadt a Sberbank csődje miatt

Létrehozva: 2022.03.08.

A luxusfeleség mellett Tóth Veráék is bíznak benne, hogy kártalanítják a családokat

Egyre több hazai hírességről derül ki, hogy ők is a háború miatt csődbe ment magyarországi Sberbank ügyfelei voltak.

Vészhelyzet Tóth Veráéknél

Elsőként Tóth Vera és párja, Pauli Zoltán beszélt arról a nyilvánosság előtt, hogy minden megtakarításuk a nevezett bankban volt, így egyik napról a másikra pénz nélkül maradtak. 

– Sajnos a szemmel jól látható összeg nekünk is bent ragadt, ami komoly problémákat eredményezhet – nyilatkozta korábban a Borsnak, Tóth Vera.

– Mi felelősséggel tartozunk az alkalmazottainkért, ezáltal a családjaikért is, akiknek fizetést kellene adni. Most egyetlen dolgot tehetünk, hogy mindenkitől türelmet kérünk. Nálunk minden átutalással működik, és online foglalási rendszerrel dolgozunk, ezért a Sberbank megszűnése miatt azonnal cselekednünk kellett...

A nyilatkozat óta eltelt pár napban Veráék helyzete nem sokat változott.

– Várunk a pénzünkre, nagyon reméljük, hogy mihamarabb megérkezik és ki tudunk fizetni mindent és mindenkit – mondta hétfőn lapunknak az énekesnő.

Bízik a kártalanításban Köllő Babett 

Köllő Babett nem panaszkodni akar, hiszen tisztában van vele, hogy a Sberbanknál vezetett számlákon tartott összegeket az Országos Betétbiztosítási Alap százezer eurós összeghatárig visszafizeti. Ugyanakkor elismeri, hogy neki és a családjának sem jött jól, hogy éppen ott tartottak pénzt.

Tény, hogy érintve vagyunk az orosz érdekeltségű bank csődjében annyiban, hogy a családunk több számlát is vezetett náluk. Ugyanakkor bízunk az OBA-ban, vagyis nem aggódunk azon, hogy esetleg nem kapjuk vissza a számlákon bennrekedt összegeket. Ettől függetlenül kellemetlen, hogy ezek az összegek most nem hozzáférhetőek, de tulajdonképpen úgy vagyok vele, hogy örülök annak, ami van, vagyis jelen esetben inkább annak, ami nincs. Értem ezalatt, hogy nálunk nincs háború és még módunk van arra, hogy segítsük a rászorulókat. Amíg ez így van, semmi sem számít igazán. A pénz az csak pénz, de a béke maga az élet és ez most a napnál is világosabb – mondta a Borsnak Köllő Babett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713507313
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143068_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Izrael megtámadta Iránt: robbanások az iráni katonai légibázis közelében (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713507313
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713507313
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713507313
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók