baba

Rúzsa Magdi vallomása a kórházi ágyról: „Több hónapja alig alszom”

Létrehozva: 2022.01.19.

Módosítva: 2022.01.19.

Már hetekkel ezelőtt bevonult a kórházba a hármas ikrekkel várandós Rúzsa Magdi, most pedig elárulta, hogyan érzi magát.

Rúzsa Magdi már a karrierje kezdete óta érzi az emberek felé áradó szeretetét, és ez eddig mindig előre vitte. A boldog kismama már az újévet is a kórházban töltötte, azóta felügyelik az orvosok a terhességét – az énekesnő ugyanis hármas ikreket vár, és már egy ideje mindenórásnak számít, hiába csak a 32. hétben jár. Az énekesnő mindig nagyon odafigyelt a közönségére, végtelenül hálás azért a sok támogató üzenetért, amikkel élete legcsodálatosabb hónapjaiban megpróbálják bátorítani.

„Szerencsére minden rendben, szépen növekednek a babák, és én is jól bírom még a terhelést. Vannak könnyebb és nehezebb napok. Több hónapja alig alszom, és ezt nyilván érzem sok szempontból, de ezt az áldozatot meg kell hozni, hogy ők jól legyenek. Már körülbelül ötkilónyi baba van a pocakomban, ami nagyon jó, de ez még közel sem a vége, szóval kell a biztatás, amit a család, a barátok és a zenekar részéről meg is kapok napi szinten. Nem is gondoltam volna, de valóban egy-egy „Hajrá, bírod még!” is nagyon sokat számít” – vallotta be őszintén a HOT! magazinnak Magdi. 

 

 

 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711665913
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711665913
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711665913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...