ALKOTÁS

Megdöbbentő vallomás: Kitálal a drogügyeiről Aurelio

Létrehozva: 2022.01.24.

A Való Világ egykori győztese hamarosan börtönbe vonul. Hogy a több mint 3 éves büntetés után a szerelme ott várja-e majd a kapunál, még Aurelio számára is kérdéses. Egy azonban biztos: a rács mögött megírja az önéletrajzi könyvét.

Senkit sem akar várakozásra kényszeríteni börtönbüntetése miatt Aurelio Caversaccio, főleg nem a számára egyik legfontosabb embert, a szerelmét. A Való Világ győztes tudja, hogy a „szeretetük ereje úgyis megmutatja majd a helyes utat”.

Nem akarom olyan helyzetbe kényszeríteni, amit nem akar. Aki engem szívből szeret, az úgyis megvár – kezdte a Bors megkeresésére Aurelio,

A 30 éves fiatalember elmondta, nem azért van együtt a párjával, hogy bármilyen kéréseik legyenek egymás felé.

Bízom a szerelmünkben és a szeretetében. Nagyon hálás vagyok az elmúlt 1,5-2 évért, amit végig csinált velem. Ő is nagyon átérzi ezt a stresszt, sokat aggódik miattam nagyon – tette hozzá a valóságshow-hős.

Aurelio nem szereti a bizonytalanságot és törekszik úgy élni az életét, hogy ne is legyen benne kétely és kétség.

Nem vagyok bizonytalan semmiben sem az életemben. Ha bármiben is az lennék, már régen felakasztottam volna magam

 – mondta a kemény szavakat a Borsnak Aurelio, aki ezek szerint titkon kapcsolatában is erős biztonságot érez.

Fotó: Bors

Aurelio a börtönben igyekszik majd elfoglalni magát és minél kevesebbet gondolni a legnagyobb félelmére, arra, hogy be van zárva.

Lassan egy évtizede, húszéves korom óta körvonalazódik bennem, hogy szeretnék egy önéletrajzi könyvet írni, de tartalmilag most tudom jóhiszeműen megtölteni – mesélt lapunknak terveiről.

A könyvben Aurelio őszintén írna az életének fontos mozzanatairól, nem kihagyva a drogügyeit, az emberrablást, szüleivel való kapcsolatát és természetesen a párkapcsolati legendáit sem.

Ezek nem részegen kitalált történetek. Le akarom írni, hogyan jutottam a pokolból a mennybe és onnan vissza a pokolba. Remélem, hogy innen újra a mennybe mehetek – bizakodott a jövőjéről a bajai fenegyerek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085931_auto_resized.png
origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711722013
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17069923_auto_resized.jpg
life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076179_auto_resized.jpg
ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085773_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711722013
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083183_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711722013
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról