Dráma

Kulcsár Edina megrázó vallomása: Bele voltam kényszerítve!

Bors

Létrehozva: 2022.01.22.

Módosítva: 2022.01.22.

A szépségkirálynő sejtette, hogy bejelentése a válásával és új szerelmével kapcsolatban nagy port kavar. Úgy érzi, bele lett kényszerítve ebbe a szituációba, miután nem kapott elég időt.

Forrás: Bors

Már egy ideje Kulcsár Edina és Szabó András Csuti válásától hangos a média. Életének darabkáit most igyekszik összerakni Csuti, aki szabadidejét főként a gyerekeire, sportolásra és a barátokkal való beszélgetésre fordítja jelenleg. Az üzletembert arculcsapásként ért a hír, hogy felesége már meg is találta a boldogságot egy másik férfi oldalán. Ettől függetlenül igyekszik erős maradni: két gyermekét és exét is foggal-körömmel védeni.

Fotó: DFP

Edina is megszólalt a válással kapcsolatban, a Borsnak korábban azt nyilatkozta, hogy zavarja, hogy ő lett a negatív szereplője ennek a történetnek. Úgy érzi, az emberek úgy ítélik el, hogy nem is ismerik a teljes igazságot. A szépségkirálynő most röviden nyilatkozott a szakításról a Fókuszban, ahol elmondta, hogy idő előtt fel kellett vállalni a G.w.M-mel való kapcsolatát. 

Valahol megkönnyebbülés is, hogy kiadtam magamból és azt mondtam, hogy oké, tessék, akkor ez történt, mert egyébként az újságírók

nem nagyon adtak nekem esélyt és időt sem arra, hogy én ezt az egészet húzzam és szépen tálaljam, bele voltam konkrétan kényszerítve.

– mondta Edina, majd rátért a másik oldalra is: az ő és új szerelme elhagyott párjára is.

Ettől függetlenül a tiszteletet meg szerettem volna adni, hogy ők is emberszámban legyenek kezelve.

Mint mondta, a rapperrel sorsszerű volt a találkozása, és a pár tervezi, hogy hamarosan kiállnak a nyilvánosság elé, ám most egy időre igyekeznek visszavonulni a nyilvánosság elől. Addig is szeretne a munkára koncentrálni, ugyanis hamarosan énekesnőként fog debütálni egy érzelmes dallal, ami tökéletesen összefoglalja a szépségkirálynő érzéseit Csutival való szakításával kapcsolatban, és aminek szövegét épp új párja, G.w.M írta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713528613
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713528613
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27211_resized.jpg?avcount=1713528613
origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140532_auto_resized.jpg
astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713528613
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143524_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fülig érő vigyorral közölte a boldog örömhírt Schobert Lara: összejött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Vége

Ennyi volt, lekerül a képernyőről a TV2 sikerműsora

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mGJs6JUJ_kJQLniyMBcE_Z_ve374ZcLOHcCOrrl5nfg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzY2JlNWM1NGU4OTRlMWNhNmI1MDgyZGYwM2U2N2M4.jpg
Csalódás

MC Hawer végleges döntést hozott: „Ennyi év alatt most már én belefáradtam”