Pénz

Utcagyerek volt, ma olyan Porschéval jár Kulcsár Edina barátja, amiből egy van az országban

Létrehozva: 2022.01.18.

Hétfőn derült ki: Kulcsár Edina és a rapper G.w.M egy párt alkotnak.

Forrás: YouTube

Alighanem sokakat meglepett, hogy a rapkörökben ugyan rendkívül ismert, ám a bulvárban kevesebbet forgó zenész, G.w.M lett Kulcsár Edina új párja. Ráadásul, mint kiderült, két család kapcsolata futott szinte egy időben zátonyra, hiszen nem csak Edina és Csuti, hanem a rapper és felesége útjai is most váltak külön.

Sokan talán vakarták a fejüket: ki az a G.w.M? Pedig az utóbbi idők egyik legfelkapottabb magyar előadója a YouTube-on. Amikor novemberben a 24.hu elkísérte egy napján, a rapper épp azzal fogadta a stábot:

most vett egy 2020-as Porsche Panamerát, amiből ez az egy lesz az országban.

Márk egyébként korábban hagyott már ott ruhaboltban 5 milliót is. Arra a kérdésre pedig, hogy ekkora összeget mennyi idő alatt tud megkeresni, a következőt mondta:

– Relatív. Lehet, hogy valakinek nagyon gyorsan, valakinek röhejes időtartam ez, mire valaki megkeres ötmilliót. 

Hogy egy kicsit közelebb kerüljünk a mennyi idő kérdéshez, G.w.M az oldal riporterének elárulta: egy fellépése 400 ezer plusz útiköltség, átlagban pedig kettő-négy bulit szokott bevállalni egy napra, de olyan is előfordult már (egy május elsején), amikor 12 különböző helyen lépett színpadra egy nap alatt.

– Nyolc osztályos srácként én csak az utcából tudtam pénzt csinálni. Utcagyerek voltam és az is maradok legbelül. Ezért is tudom ilyen jól megélni, hogy legálisan ennyi pénzt tudok keresni.

Arra a kérdésre, hogy volt-e, hogy illegálisan keresett pénzt, félmosollyal az arcán csak annyit válaszolt:

– Persze.

https://cdn.borsonline.hu/2022/01/eX89pYALRiMIhQcrPSO9C5nPqMnXW-C3qHFIEFJL8DA/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y5YzdiYzhjMTdmOTRiNTg4NTBlMWIyMDdiZjMwODli.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Kiakadt Kulcsár Edina elhagyott férje: Mérhetetlen harag van bennem!

Ahogy a Bors is megírta, napok óta suttogtak a követők, hogy Kulcsár Edina szíve valaki másért dobog.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711665913
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711665913
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711665913
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...