Fájdalom

Babicsek Bernát édesanyja: Naponta visszajárunk a házba, ahol a fiam meghalt

Soltész Mónika

Létrehozva: 2022.01.29.

Ma négy hete, hogy Babicsek Bernátot szülei holtan találták solymári otthonában. Édesanyja a tragédia óta sírva nyilatkozott mérhetetlen fájdalmáról a Borsnak. Márta néni férjével hat héten át mindennap visszatér fiuk otthonához gyertyát gyújtani. Gyermekük holmijai még mindig érintetlenül állnak.

Forrás: Bors

Nincs nagyobb fájdalom, ha egy édesanyja eltemeti a gyermekét. Babicsek Bernát lakástűzben veszítette életét, édesanyja máig értetlenül áll a történtek előtt.

„Hat hétig nem nyúlunk a dolgaihoz”

Nem tudom szavakba önteni, hogyan érezzük magunkat. Az egész életünk kilátástalanná vált. Naponta visszajárunk a házához, ahol a fiam meghalt, gyertyát gyújtunk, és csak sírunk... Elviselhetetlen ez a fájdalom! A falusi szokás szerint hat hétig nem nyúlunk a dolgaihoz, addig minden érintetlenül marad – kezdte a megtört édesanya.

„Most fejezte volna be a házát”

Négy hét telt el, azóta Márta néni nem nyilatkozott a sajtónak sem. Rengetegen fejezik ki együttérzésüket a családnak, de az asszony eddig képtelen volt beszélni a színész fia haláláról. Lapunkkal azonban kivételt tett.

– Rengeteg barátunk van, mindig aktívan vettünk részt a falu életében, de mindenkinek elmondom, hogy még nem akarok, nem tudok beszélni a bennem lévő érzésekről – kezdte sírva, amikor feltörtek belőle az emlékek.

Nem kívánhat egy szülő jobb gyereket. Mindig, mindenkinek segített, már kicsi korától is. Kisfiúként azokkal a társaival játszott, akikkel senki nem akart. Nem tudott nemet mondani. Annyit küzdött szegény, állandóan dolgozott, hogy felépítse saját magát és az életét, hiszen neki nem volt semmilyen hátszele, segítsége, mindent egyedül ért el. Nagyon hiányzik, mert rendkívül jó kapcsolatban voltunk. Napi szinten találkoztunk, írtunk egymásnak, és mindig hazajött. Még csak most fejezte volna be a házát, amit az édesapjával közösen építettek. Tíz éve ott élt már, mindig valamit csinált rajta, most tavasszal készült volna el a garázs és a kerítés építésével, hogy az udvara is gyönyörű legyen – mesélte Márta néni, majd azzal folytatta, mennyire büszke volt Bernátra, aki ismertsége ellenére is szerény, szerethető tudott maradni.

A zenész-színész otthona előtt gyertyák emlékeztetnek a tragédiára Fotó: Bors

„Máig nem értem, hogyan történhetett”

– Akár hol találkoztunk, mindig az volt az első, hogy szaladt hozzánk és megölelt minket. Soha nem szégyellt semmilyen fórumokon bennünket, mert mi nem vagyunk művészek, hanem egyszerű emberek. Igyekeztünk a háttérben maradni, ha valahova elkísértük, de ő mindig azt mondta: „Gyere anyukám!”. Büszkén mutatott be mindenkinek minket. Állandóan azt mondta nekünk, hogy hálás és köszöni, amiért annyi mindennel segítettük. Gyermekkorától fogva önálló volt, nem ismert lehetetlen – jelentette ki az asszony, aki még mindig a válaszokat keresi a tragédiára.

– Máig nem értem, hogyan történhetett mindez, amikor profin főzött. Mondta, hogy fáradt, és szilveszterkor nem megy sehova, az év utolsó napján fél egykor hagytuk magára, mert aludni, pihenni szeretett volna, mivel elsején már programja volt. Mégis neki állt főzni, de valószínűleg elaludt – mondta lapunk érdeklődésére.

Feldolgozhatatlan Bernát szüleinek a fájdalma Fotó: Bors

Babicsek Bernát-díjat alapítanak

A Turay Ida Színház február 6-án, 15 órakor egy emlékest keretein belül emlékeznek meg a január 1-jén elhunyt művészről. A jegyek árából befolyt összegből Babicsek Bernát-díjat alapít a színház, melyet ezentúl minden évben egy 41 év alatti fiatal, tehetséges zenész-színésznek fog odaítélni az erre a célra megválasztott kuratórium. Ezzel a díjjal szeretnének emlékezni és egyben tisztelegni a művész előtt – tudatta a Turay Ida Színház hivatalos weboldalán.

Márta néni lapunk érdeklődésére elárulta, a színház értesítette erről a döntésről őket, és beszámoltak a terveikről is.

– Nem tudunk elég hálásak lenni, amiért tovább őrzik az emlékét, és hogy egy a nevét jelző díj is létrejön. Sokszor beszéltünk a Turay Ida Színház igazgatónőjével, és nem kérdés, hogy mi is részt fogunk venni az emlékesten. Bernátnak mindene volt a színház, a színpad és a zene. Rengeteg lehetőséget kapott ott a fiunk. Volt olyan darab is, amiben a harmonikájával szerepelt – mondta.

 

https://cdn.borsonline.hu/2022/01/dVi-2ErynB9qWaWbYRMUVOnbmm3Yv23hQqFbJzM2omM/fill/276/155/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFkOWZlZDAzMWRlNzRhZjBiMmE1MjAyZTlkMmEyM2Q1.jpg
Ezt ne hagyd ki!

Fekete lovas hintó vitte utolsó útjára, harmonikájával együtt temették el Babicsek Bernátot - fotók

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088437_auto_resized.png
origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26450_resized.jpg?avcount=1711652715
origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091882_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072266_auto_resized.jpg
ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085184_auto_resized.jpg
vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711652715
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17066988_auto_resized.jpg
astronet.hu

Ez a 4 csillagjegy a legszerencsésebb idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711652715
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091871_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Bejelentést tett Király Viktor, holnaptól így fog élni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...