Celeb

100 éve született – Tortát neveznek el Zenthe Ferencről

kbv

Létrehozva: 2020.01.13.

A Szomszédok teleregényből ismert Taki bácsira szülővárosa emlékezik. A posta bélyeget ad ki, emlékérem készül, filmjeit pedig színpadra viszik Salgótarjánban.

A száz éve született Zenthe Ferenc színész, a nemzet művésze emlékéve lesz idén Salgótarjánban: a nevét viselő színház és a város önkormányzata csaknem húsz programot rendez. Felsorolni is sok, hány eseménnyel emlékezik a város önkormányzata és a nevét viselő színház a nemzet egykor legkedveltebb színészére. Még a helyi cukrászok is: Zenthe ugyanis saját tortát „kap”.

– A Zenthe-szelet január 22-én mutatkozik be, és azokon az édességeken alapul, amelyeket va­lóban szeretett a művész úr. A recept még titkos, de a színész palóc származású volt, így szilva biztosan kerül bele – árulta el Simon Lajos, a színház igazgatója, hozzátéve, emlékérmet is kiadnak a jeles évfordulóra, a Ma­gyar Posta pe­dig bélyeget bocsát ki április elején.

Természetesen lesz filmvetítés is a helyi mozival együttműködve. – A Rákóczi hadnagya, a Kétszer kettő néha öt, a Gábor diák, a Joób lázadása, és még a Csocsó avagy éljen május elseje is műsoron lesz sok egyéb más filmje mellett – sorolta az igazgató. Természetesen a programsorozatból a Szomszédok című kultikus sorozatot sem hagyják ki, amelyben a művész Taki bácsiként szerzett újabb rajongókat. 

– Korábbi szabadtéri rendezvényünkre már béreltünk olyan piros Zsigulit, amilyennel Taki bácsi taxizott, idén sem lesz ez másképp. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142207_auto_resized.jpg
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138931_auto_resized.jpg
vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713503112
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713503112
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713503112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók