Aktuális

WHO: túl korai lenne még enyhíteni az óvintézkedéseken Európában

Bors

Létrehozva: 2021.01.28.

Kemény leckék árán megtanultuk, hogy a lezárások, majd a gyors újranyitás rossz stratégia a fertőzés terjedésének megfékezésére.

Forrás: AFP

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint túl korai lenne még enyhíteni a koronavírus-járvány miatt hozott óvintézkedéseken Európában - mondta a szervezet európai irodáját vezető Hans Kluge csütörtökön.

Kluge azzal érvelt, hogy továbbra is túl magas a reprodukciós ráta a kontinensen, és nagy a teher az egészségügyön.

Türelmesnek kell lennünk, az átoltottsághoz idő kell

 - hangsúlyozta a tisztségviselő az online sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: kemény leckék árán megtanultuk, hogy a lezárások, majd a gyors újranyitás rossz stratégia a fertőzés terjedésének megfékezésére.

Kluge szerint a reprodukciós ráta csökkentéséhez tartós és következetes erőfeszítés kell. A tisztségviselő úgy véli: nincs garancia arra, hogy a korábban súlyosan fertőzött térségeket a jövőben elkerüli a járvány.

A közösségek érzik, hogy szinte tapintható közelségbe került a járvány vége a vakcinának köszönhetően, miközben továbbra is be kell tartaniuk a szigorú korlátozásokat egy új fenyegetés miatt, és ez az ellentmondás feszültséghez, félelemhez, fásultsághoz és zavarodottsághoz vezet

– mutatott rá Kluge.

Elmondta: összesen 35 európai ország indított oltási kampányt a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében, és eddig 25 millió adag vakcina fogyott el.

– Ezek a vakcinák a remélt hatékonyságot és biztonságosságot mutatták – emelte ki. – Ennek a hatalmas vállalkozásnak köszönhetően csökken a nyomás az egészségügyön, és minden bizonnyal életeket mentünk meg – fűzte hozzá.

Megjegyezte: az új vírusvariáns és a reprodukciós ráta magas szintje sürgetővé teszi a veszélyeztetett csoportok beoltását, de az oltóanyagok gyártása és elosztása az erőfeszítések ellenére nem a várakozásoknak megfelelően alakul.

Az Európai Unió tagállamaiban a vakcinahiány miatt jóval lassabban halad az oltás, mint Izraelben, az Egyesült Királyságban vagy az Egyesült Államokban.

– A szolidaritás nem feltétlenül azt jelenti, hogy a világ összes országa egy időben kezd bele az oltási kampányba – magyarázta Kluge.

– Általános egyetértés van abban, hogy senki sincs biztonságban addig, amíg mindenki nincs biztonságban – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26420_resized.jpg?avcount=1711615814
origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711615814
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089711_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089851_auto_resized.jpg
ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711615814
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080227_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711615814
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/mkntI2-U8Vfri54GIMGz6hNIOVJ82DfRn4Rnt5Tuk3k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1ODE1M2QyYTNkYjQ5ZGFhYTI4YTk4NmYyZjMyYmM4.jpg
Magyar Péter

Varga Judit Magyar Péterről: "Bezárt egy szobába, a nagyfiam szabadított ki"