Aktuális

Megszólalt a MÁV elnöke az újfehértói tragédiáról: Ilyen balesettel régóta nem találkoztak

Bors

Létrehozva: 2021.04.20.

Meghalt annak a traktornak a vezetője, amely két vonattal is ütközött kedden Újfehértónál, egy vasúti átjáróban. A Mávinform azt közölte, hogy az egyik vonat az ütközéstől kisiklott, a szerelvényen öt utas és a mozdonyvezető megsérült.

Forrás: MTI/Balázs Attila

Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója a helyszínen az MTI-nek elmondta, az eddigi vizsgálatok szerint a fénysorompóval biztosított átjáróba szabálytalanul, a tilos jelzés ellenére hajtott be a traktor, és összeütközött a Debrecenből Záhonyba tartó személyvonattal. Az ütközés ereje a másik vágányra lökte a traktort, amelyet az ellenkező irányba, a Záhonyból Püspökladányba tartó személyvonat is eltalált.

Utóbbi szerelvény mozdonya és három személykocsija kisiklott, az egyik az oldalára fordult, a kisiklott szerelvény egy felsővezeték-tartó oszlopot is elsodort - mondta a vasúttársaság vezetője, megjegyezve, ilyen jellegű vasúti balesettel nagyon régóta nem találkoztak a szakemberek.

Homolya Róbert a korábbi információkat megerősítve elmondta, a délután fél négy után történt balesetben öt utas és a mozdonyvezető megsérült.

Elmondta, Szolnokról már elindult egy vasúti daru, amely beemeli a pályára a kisiklott vasúti vagonokat és a mozdonyt.

A szakemberek egész éjjel dolgoznak majd a helyreállításon, az egyik vágányt várhatóan szerda estére fogják átadni a vasúti forgalomnak. A másik vágány helyreállítása napokig is eltarthat, az utasokat pótlóbuszok szállítják - közölte a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Hozzátette, a vasúti járművekben komoly anyagi kár keletkezett.

A Mávinform a vasúttársaság honlapján korábban azt írta, a balesetben az egyik szerelvény mozdonya és két kocsija teljesen, a harmadik kocsi részben futott le a sínekről, míg a negyedik vagon a síneken maradt. A másik vasúti szerelvénynek csak a mozdonya károsodott. A két vonaton összesen mintegy húsz utas tartózkodott.

A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt a záhonyi fővonalon Debrecen és Nyíregyháza között pótlóbuszok közlekednek.
  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083974_auto_resized.png
origo.hu

Kipukkadt a lufi, vágott hangfelvételt közölt a feleségéről Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711707014
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091237_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090305_auto_resized.jpg
ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711707014
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711707014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek