Aktuális

Visszatért gyerekeihez a csecsemőgyilkos anya

Bors

Létrehozva: 2014.06.03.

Az Angliában letelepedett ghánai nővér szó szerint halálra etette gyermekét, de a bíróság szerint maradhat az országban, és visszamehetett családjához, mert ehhez alapvető emberi jogai vannak. Komoly felháborodás egy igen kényes ügy miatt.

Óriási felháborodást váltott ki Nagy-Britanniában annak a 33 éves ghánai, de hosszú ideje Angliában élő anyának a története, akit korábban gyereke megöléséért ítéltek el, és most, három évvel később szabadon engedték, hogy tovább nevelje három másik gyerekét - írja a Daily Mail.

A nőt nem toloncolják ki az országból, mert alapvető emberi jogai vannak a családi élethez - mondta ki a bíróság. A brit lap szerint az ellentmondásos emberjogi törvények miatt tudta megnyerni a harcot.

Az asszony áprilisban jöhetett ki a börtönből, miután letöltötte három éves büntetését. Az egyik brit parlamenti képviselő a hét elején szólalt fel az ügyben. Egyenesen felháborítónak és károsnak nevezte a döntést.

A ghánai anya egyébként 2000-ben tanuló vízummal lépett az Egyesült Királyság területére. 2010-ben csirkehússal és afrikai rizzsel etette a tízhónapos csecsemőt, ami miatt a kicsi megfulladt. A nő tehát gyakorlatilag halálra etette a szerencsétlent. A patológus anno azt mondta a boncolás után, hogy ennyi ételt tüdőben még sosem látott.

A nőt az emberi jogokra vonatkozó európai egyezmény 8. cikkelye mentette meg, ami kimondja, hogy továbbra is maradhat az Egyesült Királyság területén, ráadásul úgy, hogy visszatérhet a családjához, és annak ellenére, hogy már kijött a börtönből, továbbra is névtelenségbe burkolózhat.

A döntést ellenzők szerint ez a “kibúvó” további családon belüli erőszakra ösztönözheti a bevándorlókat, hiszen nem fenyegeti őket az a veszély, hogy súlyos bűncselekmények után kitoloncolják őket az országból.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139894_auto_resized.jpg
origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27172_resized.jpg?avcount=1713415209
origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137541_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Orbán Viktor: Elegünk van a migrációból! Elegünk van a háborúból! Elegünk van a genderpropagandából! + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134932_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139689_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Dráma a Bl-negyeddöntőben – Real Madrid - Manchester City 1-1 (tizenegyesekkel: 5-4)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27171_resized.jpg?avcount=1713415209
origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713415209
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713415209
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134587_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Kezdi elveszíteni a harcot” – Meghan egyre jobban retteg, ettől fél a legjobban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713415209
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni