Aktuális

Eltemették a koronavírusban meghalt 10 éves lányt - zokogva mondott beszédet a gyászoló édesanya

Bors

Létrehozva: 2021.10.16.

Kislánya halála után könyörgött az oltáselleneseknek és vírustagadóknak a gyászoló édesanya: ne terjesszék tanaikat!

Forrás: YouTube

A 10 éves, makk egészséges Teresa öt nappal a megfertőződése után hunyt el koronavírusban az Egyesül Államokbeli Virginiában. Édesanyja, Nicole vasárnap vett végső búcsút gyermekétől, majd a temetés után nem máshova ment, mint lánya iskolájának bizottsági ülésére, ahol vírus- és oltástagadó szülők tartottak megbeszélést – írta a CNN.

Lánya temetése után könyörgött a vírustagadóknak

Az ülésen Nicole is szót kért, és a pódiumon akadozó szavakkal kérte a hallgatóságot: ne dőljenek be a vírustagadó álhíreknek. 

Itt az üzenetem Önöknek és mindazoknak, akik meghallgatnak: a covidnak nincs vége, bármit is mondjanak az itt felszólalók– kérte a gyászoló édesanya. 

Azt mondták, a covidnak vége, az egészségesek nem halnak meg. Mikor ezt mondták, én az egészséges lányom halálos ágya mellett ültem– mondta az asszony. Elmesélte, hogy ő és férje is oltva vannak, ahogyan két idősebb fiúgyermekük is. Teresa és húga pedig már nagyon várták, hogy megkaphassák az oltást.

Pár nap alatt belehalt a kislány

Sajnos azonban a kislány elkapta a koronavírust, és az első napos enyhe fejfájás után egyre súlyosbodtak a tünetei.

Az anya elmesélte, hogy lánya temetése élete legszörnyűbb erőpróbája volt, támaszt csak a családja és a messzi földről érkezett tömegek jelentettek. Mint mondta, sokan a lánya esete után oltatták be magukat. 

Többektől is hallottuk, hogy a lányom története után komolyabban veszik a vírust, és beoltatták magukat– árulta el. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085934_auto_resized.png
origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711721424
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083947_auto_resized.jpg
ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092394_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711721424
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089365_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711721424
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1p7v0WWIfJgfw3caaqpXtxk0Bg3Byh3ANLOztvyMwWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZjMzA4OWRjZDBjNDQ0ZDY5ODc3ZmMxZTlhODYzNmFj.jpg
Robbanás

Tragédiába fulladt a nagypéntek Budapesten, megrázó részletek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét