Aktuális

Vétek kiönteni: Így használhatja fel a húsvéti sonka főzőlevét

Kóré Károly

Létrehozva: 2021.04.05.

Bővelkedik értékes ízanyagokban a húsvéti sonka főzőleve, sokan mégis egyszerűen kiöntik. A Bors most ad néhány tippet a szenzációs alapanyag felhasználására.

Forrás: Pixabay

Órákon keresztül ildomos főzni az ünnepi asztalról elmaradhatatlan sonkát. Van, aki a húson kívül semmit nem tesz a vízbe, mások viszont megbolondítják egész vöröshagymával, fokhagymával, szemes borssal és babérlevéllel is. Mindkét variáció eredménye, hogy a főzőlé telis-tele van fantasztikus ízanyagokkal, ezt pedig érdemes megbecsülni. Most megmutatjuk, hogyan érdemes felhasználni.

A legjobb bableves

A főzőlé egy-két napig hűtőszekrényben is eláll. Ha nem szeretnénk lefagyasztani, víz helyett ebből készítsünk akár már másnap bablevest. Mivel a levesbe is kell hagymát, fokhagymát és fűszereket is tennünk, akár a főzőlevét is benne hagyhatjuk az ételben. Ha még a sonkából is maradt, a főzés utolsó fázisában darabokra vágva tegyük bele azt is!

Töltött káposzta

Tekintettel arra, hogy a fent felsoroltakat más formában kell a káposztába tenni, a töltött káposztához már csak szűrten érdemes a levet felhasználni. Természetesen a megmaradt sonkát is felhasználhatjuk!

Fagyasztani is érdemes

A leszűrt főzőlevet ildomos kisebb edényekben betenni a mélyhűtőbe! Számos ételnek csodás ízt ad, ha víz helyett használjuk!

Jól tesszük, ha ezzel öntözgetjük főzés közben a marhapörköltet, de remek ízt ad a babfőzeléknek, a lencsefőzeléknek, vagy a sóletnek is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135305_auto_resized.jpg
origo.hu

Mutatjuk, hogy miket loptak el a belvárosi luxusüzletből - fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132320_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135570_auto_resized.jpg
vg.hu

Belefojtották a szót Orbán Viktorba Brüsszelben: tele vannak a belga lapok a botránnyal – de fordulat jöhet az ügyben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27129_resized.jpg?avcount=1713294613
origo.hu

Felismerhetetlen lett a Született feleségek egyik legszexibb színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17093867_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte