Aktuális

Vége a kálváriának: mindenkit kiszabadítottak a thaiföldi barlangból

Bors

Létrehozva: 2018.07.10.

Megkezdték az utolsó csapat kimentését a thaiföldi barlangból. Kedd délelőtt újabb csapat merült le a még bent raboskodó fiúért és edzőjükért. Ezúttal 19 fős egység hatolt be a Tham Luang barlangba, ahol az előzetes tervek szerint előbb a négy gyermeket készítik fel a visszaútra, és mikor ők biztonságban vannak, akkor mentik ki az edzőjüket is. A felnőtt nem marad egyedül, az elmúlt napokban állandóan voltak velük szakemberek, köztük egy mostanra hősként ünnepelt ausztrál orvos, de a thaiföldi haditengerészet három tagja is személyesen támogatja őket napok óta.

A Sky News információi szerint az eddig kimentettek állapotát stabilizálták, s jókedv uralkodik a fertőzésveszély miatt elzárt kórteremben. A kimentett fiúk nevét még nem hozták nyilvánosságra, s az elsőként felhozott fiúk is csak hétfőn láthatták a szüleiket, egyelőre csak üvegfalon keresztül.

Update: A Reuters információi szerint kedden két tinit már felhoztak a barlangból - így tízre emelkedett a kimenekítettek száma.

Update 2: A Reuters 12:20-as értesülései szerint már a tizenegyedik tinit menekítették ki a búvárok. A mentés jelenleg rendkívül jól halad - már csak egyetlen tinit és a csapat bentrekedt edzőjét kell kimenekíteni. Meg nem erősített információk szerint a tizenegyedikként kimenekített fiú Chanin Wiboonrungrueng, a társaság legkisebb tagja.

Update 3: Magyar idő szerint délután két órára mind a 12 gyereket kiszabadították a mentőegységek - valamint az edzőt is kihozták.

18 nap a pokolban

A fiatalok kálváriája június 23-án kezdődött: ekkor veszett nyomuk a Tham Luang barlangrendszerben. A 12 gyerek és edzőjük sorsát világszerte figyelemmel követték. Már az is kész csoda volt, hogy élve találtak rá a csoportra július elején - ám a történet ezzel még nem ért véget. A kutetóexpedíció két brit tagja ugyanis több kilométeres víz alatti út megtétele után találtak rá az átfagyott, didergő, ugyanakkor mosolygó tinikre és kísérőjükre.

A fiúk a barlangrendszer középső részén, a föld alatti folyam partján találtak egy kisebb üreget, ahol elegendő levegő rekedt meg, de így is csak összebújva férnek el a vízmentes, koromsötét kis hasadékban. Felfedezésükkor átfagyva, legyengülten és rettegve ültek alig egy méterrel a folyamatosan emelkedő vízszint felett, s mikor a két búvár rájuk talált, első kérdésük az volt: milyen nap van ma? Az eltelt idő alatt ugyanis a teljes sötétségben minden időérzéküket elveszítették.

Az első hírek szerint azonban rendkívül veszélyes lett volna a víz alatti menekülés - így hónapokat is várhattak volna, amire az esőzések elvonulnak, és a vízszint csökkenésével biztonságban kijuthatnak. A mentés szervezői azonban úgy döntöttek: bíznak a fiúkban, és megkockáztatják a gyorsabb, ám kétségtelenül nem rizikómentes mentőakciót

Az első négy tinit vasárnap menekítették ki - egyenként segítve őket a rendkívül hosszú,  koromsötét víz alatti járatban. Hétfőn újabb négy tini menekült meg, kedden pedig megkezdődött a mentőakció utolsó szakasza - melyben az utolsó négy bentrekedt tini és edzőjük kiszabadítását tűzték ki célul.

Hollywood máris lecsapott a történetükre

A BBC jelentése szerint két hollywoodi producer, Michael Scott és Adam Smith a Pure Flix filmes cég képviseletében már most ott van Thaiföldön, hogy közvetlen közelről figyelje az események alakulását. "Hamarosan más filmesek is itt lesznek, ezért gyorsan kellett cselekednünk" - nyilatkozta Smith annak kapcsán, hogy többekben felmerült: igen nagy érzéketlenségre vall máris a megfilmesítés miatt zaklatni az érintetteket. 

Mentés napról napra

Június 23. – A kiskamaszokból álló futballcsapat és edzőjük elindult a barlangban, de nem tértek vissza.

Június 24. – A helyi mentőegységek búvárai az elárasztott járatokban keresték őket.

Június 25. – Thai katonai búvárok berobbantották az egyik járatot, ahol az eltűnteket sejtették.

Június 26. – Friss lábnyomokat találtak a barlangban. Több mint ezer katonai mentő, drónok és kereső robotok csatlakoztak az akcióhoz.

Június 27. – A heves esőzés miatt gyorsabban emelkedett a vízszint a járatokban, mint ahogy ki tudták szivattyúzni, ami leállította a mentést.

Június 28. – Három brit búvármentő érkezett a helyszínre.

Június 30. – Ausztrál rendőrök és katonai mentők érkeztek.

Július 1. – Két brit búvár élve talált rá a legyengült fiúkra.

Július 2. – A fiúkat ellátták, ekkor még úgy tűnt, lehet, meg kell várni az esős időszak végét. Akár hónapokra is bent rekedhettek.

Július 4. – Több fajta menekítési terv is megszületett, ezek közül a fiúk fúrás által való felszínre hozását elvetették, egyre valószínűbb volt, hogy kénytelenek lesznek víz alatt a felszínre jönni.

Július 5. – Szamarn Punan, a thaiföldi haditengerészet elit alakulatának egykori tagja elhunyt a mentés során - közölték a szomorú hírt a hatóságok. Az önkéntes búvár oxigénpalackokat helyezzett el a barlangban az útvonalon, amelyen keresztül a bentrekedt csoportot kimenekíteni készülnek. A férfi eljuttatta a palackot a kijelölt helyre, majd a visszafelé vezető úton eszméletét vesztette. Megpróbálták újraéleszteni, de a kísérletek nem jártak sikerrel.

Július 8. – Megkezdik a mentést. Az első négy tini kimenekül.

Július 9. – Az úsztatásos mentőakció második napja. Újabb négy tini menekül ki a barlang fogságából.

Július 10. – A mentés harmadik napja. A tervek szerint kihoznak mindenkit.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713518413
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713518413
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133120_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713518413
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713518413
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713518413
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor