Aktuális

Védett tanúként menekült a halálba a német házaspár Homokmégyen?

Bors

Létrehozva: 2018.07.30.

Forrás: Zsiga Ferenc, Kalohírek

Tanúvédelmi program részese lehetett az az idős német házaspár, akiknek holttestére egy hónapja bukkantak a Bács-Kiskun megyei Homokmégyen – tudta meg a Bors.

A rejtélyes kettős halál­eset azóta is szóbeszéd és találgatások tárgya a településen. A zárkózottan élő pár – Hermann és Petra – tizennyolc évvel ezelőtt költözött a faluba, de sosem beszéltek magukról. A helyiek szerint valahonnan menekülhettek, valódi személy­azonosságukat titokban tarthatták.

– Nem mutatkoztak, csak amikor a régi Porschéjukkal vásárolni mentek Kalocsára – mondta egy falubéli a Borsnak.

A bomló tetemeket június végén azután találták meg, hogy az erős dögszag nyomán egy kertész kihívta a rendőrséget. A Kalohirek.hu információi szerint a 60 év körüli nő holttestét a házban, fején egy zacskóval találták, valamivel idősebb férje az udvaron álló kisbuszban feküdt, ő megmérgezhette magát.

Amint azt a Borsban megírtuk, a ház egyik fiókjában 43 millió forintnyi készpénz is lapult, amit nem sokkal korábban vehettek fel a bankból. A tetemes összeget a polgármesteri hivatal hagyatéki leltár ügyintézője vette át. Talán azért vették ki a pénzt, hogy haláluk után ne maradjon a pénzintézetnél.

A házaspárhoz egy hajósi férfi rendszeresen járt, aki eleinte a parabolát szerelte, de mivel jól beszél németül, sok mindenben segített nekik. – Június 7-én voltam náluk utoljára, egy hétre rá már a rendőrök hallgattak ki. Életvidámak voltak, nem volt rajtuk semmi szokatlan – tűnődött a Borsnak István. A rendőrök az idegenkezűséget kizárták, de folyik a nyomozás.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091098_auto_resized.png
origo.hu

Ma nagyon fontos frissítés érkezik ezekre a telefonokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711677617
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083461_auto_resized.png
metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089984_auto_resized.jpg
ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711677617
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711677617
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/PYCAtXdhmh9LsdnAirr_T21AcF0Nlkx-6--SdEnTg2g/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAxMGQ1MWRmNjk5YTQ5ODU4NDVkNzc1MzQ3MmQwODQ1.jpg
Aktuális

"Együtt nézték a futamot" - Szívszorító: egymás mellett halt meg apa és fia a tragikus lábatlani ralin

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei