Aktuális

Valóra vált álom: gyönyörű lány lett az Anna-bál szépe

Bors

Létrehozva: 2021.08.01.

Horváth Eszter a Borsnak elárulta, régóta erről álmodott.

A 196. Anna-bál szépe régóta várta, hogy résztvevője lehessen ennek az eseménynek. Most ő lett a legszebb: a 19 éves Horváth Eszter.

Idén a jeles eseményre július 31-én került sor. Meghívást kaptak a tizennyolc éves balatonfüredi lányok, és azok a fiatalok is, akik tavaly, az elmaradt bál idején töltötték be tizennyolcadik életévüket.

A bál kezdetén mintegy 250 szívet osztottak ki. Az est folyamán a báli közönség szavazta meg a tizenöt legszebb lányt, akik közül a Schiffer Miklós stílusszakértő vezette szakmai zsűri választotta ki a bál szépét és udvarhölgyeit. A három szépséget éjfélkor mutatták be a báli közönségnek.

A 196. Anna-bál szépe címet Horváth Eszter érdemelte ki. A fiatal lány a balatonfüredi Lóczy gimnázium diákja, és már évek óta figyelemmel kísérte az Anna-bál minden mozzanatát. Minden évben követte a báli bevonulást, és számolt vissza, hogy mikor lehet már első bálozó. Egy szürkés-ezüstös mintával díszített fehér ruhát választott magának. Elmondta, hogy az est minden percét élvezte, a készülődést, a hangulatot.

Nagy élmény volt, mert kiskorom óta minden bevonulást megnéztem és számoltam, hogy meddig kell várnom, hogy betöltve a tizennyolcat én is ott lehessek. A város ugyanis minden évben meghívja az akkor tizennyolc éves lányait – mesélte a Borsnak Eszter.

Gyönyörű ajándékokat kaptam: egy herendi vázát, és a híres arany almát. Kaptam még egy különlegesen szép követ is, amit a kívánságom szerint foglalnak majd ékszerbe. Fél négy volt, mire hazaértem, mert az eredményhirdetés után még volt egy pezsgőzés mindenkivel. Reggel folytatódtak az izgalmak. Újra volt sminkelés, és felvehettem azt a gyönyörű ruhát, ami tegnap volt rajtam. Remélem, egyszer az esküvőmön is egy hasonlót viselhetek. Utána lementünk a partra, ahol bemutattak minket a füredieknek. Szerencsére addigra kisütött a nap. Aztán jött a legnagyobb élmény, a három első helyezett lány, külön-külön, gyönyörűen feldíszített hintóba szállt, és körbe vittek minket a városban. A polgármesteri hivatalnál pezsgős köszöntővel és csokrokkal vártak minket. Mellettem ült a nálam fél évvel idősebb párom, aki bálon is a kísérőm volt és együtt örülhettünk. A füredi Lóczy gimnázium, ahol tanulok, öt éves, úgyhogy szeptember 1-én ilyen élményekkel kezdhetem meg az érettségire készülő évemet – mondta Eszter.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713504909
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141993_auto_resized.png
metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713504909
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713504909
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713504909
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca