Aktuális

Vakcina-kisokos: minden, amit a most érkező Janssenről tudni érdemes

Bors

Létrehozva: 2021.04.13.

A Johnson & Johnson egydózisú vakcinája már a hatodik oltóanyag, ami elérhető Magyarországon, az első szállítmány már meg is érkezett.

Forrás: Pexels.com

A magyar hatóságok már februárban engedélyezték az amerikai Johnson & Johnson vakcináját, a Janssent, márciusban pedig már az Európai Gyógyszerhatóság is rábólintott az első egydózisú oltóanyagra. A mai napon pedig Galgóczi Ágnes bejelentette, hogy az első szállítmény meg is érkezett Magyarországra.

Az ebola, a HIV és a zika elleni oltónyag technikáján alapszik 

Az oltóanyag megtervezésénél azt a technikát vették alapul, amelyet már használtak a gyógyszergyár nemrégiben jóváhagyott, ebola elleni oltóanyagának, valamint a Zika-, az RSV- és a HIV-vírus elleni vakcinák a kifejlesztéséhez és gyártásához. Ahogyan az AstraZeneca és a Szputnyik V, úgy a Janssen is ártalmatlanított adenovírussal juttatja be a koronavírusra jellemző tüskefehérjét a szervezetbe. Ezután az immunrendszer idegen anyagként kezeli ezt a fehérjét, és természetes védekezésként antitesteket és a fehérvérsejtek csoportjához tartozó T-sejteket termel ellene.

Sima hűtőben is tárolhatjuk

Míg az mRNS alapú vakcinákat - mint a Moderna vagy a Pfizer - különösen nehéz szállítani és mozgatni, a Janssennel ez jóval egyszerűbb. Míg az előző kettőt mínusz 20 és mínusz 70 fokon kell tárolni, addig az új vakcinának egy átlagos hűtő hőmérséklete is elegendő. Ez nemcsak a tárolást, hanem a szállítást is megkönnyíti, ugyanis nem szükséges hozzá olyan speciális hűtéstechnika, mint a Moderna vagy a Pfizer esetében. 

A súlyos esetekben 85 százalékos védettséget ad

A Janssen 66 százalékos védelmet nyújt a koronavírus mérsékelt és súlyos formái, míg akár 85 százalékos védettséget biztosít a legsúlyosabb esetekkel szemben. Az erre vonatkozó teszteket az Amerikai Egyesült Államokban és 7 másik országban is elvégezték, a tesztelés III. fázisában pedig összesen 43 ezer ember vett részt. 

Elég belőle egy dózis

A Janssen az első olyan oltás, amelyből már egy dózis is elegendő, az immunitás ugyanis már ennyi után is kialakul. Ez nemcsak szállítási szempontból előny, hanem azért is, mert nem kell heteket várni a két injekció között, mint a többi vakcina esetében, így gyorsabban folyhat az ország átoltása. A kormány egyelőre 4,36 millió adagot kötött le belőle, a mai napon pedig az első szállítmány már landolt is hazánkban, a közeljövőben pedig további adagok érkeznek majd. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133001_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas bejelentést tett Mága Zoltán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27114_resized.jpg?avcount=1713284413
origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134351_auto_resized.jpg
borsonline.hu

12 évente történik ilyen: hatalmas gazdagság vár három csillagjegyre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131614_auto_resized.jpg
vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132777_auto_resized.jpg
ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134584_auto_resized.jpg
vg.hu

Magánorvoshoz jár a fél ország, de kórházba még államiba megyünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27122_resized.jpg?avcount=1713284413
origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109512_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132965_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ezt látni kell, Lionel Messi fia őrületet okozott – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132168_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez mindent megváltoztat, súlyos döntést hozott Katalin és Vilmos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiszivárgott! Ők lehetnek a Nyerő Páros új évadának szereplői

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/FtBFJc8Dms7mbbCoDWlvvoqmcWMj_63I81iJBWhHEUE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2I2NzM1YWFhNmFiZTQ3MjI4ZWUzNDM3N2U1YWRhOWEw.jpg
Tragédia

"Csendre és nyugalomra van szükségünk" - Szívszaggató posztban búcsúzott családja a ráckeresztúri repülőbaleset pilótájától

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte