Aktuális

Utazástervezés - Befizetés előtt kérje el az iroda bejegyzési számát!

Zs.V. 

Létrehozva: 2019.03.26.

Sokan amint az arcukon érzik az első napsugarakat, máris a nyaralásukról kezdenek álmodozni, és meg sem állnak a foglalásig. Megéri hónapokkal korábban befizetni a vakációt?

Lejárt a last minute ideje

Míg pár évvel ezelőtt mindenki a last minute lehetőségre várt, most már az előszezon divatosabb, ha utazásszervezésről van szó. Főleg a családosok szeretik hónapokkal előre leszervezni a vakációt.

– Egyre népszerűbbek az előfoglalások, ami az ár-érték aránynak is köszönhető. A másik ok, hogy a gyereke­sek­nek családi szobára van szükségük, ezekből pedig a többihez képest jóval kevesebb van. Erre még rájön az is, hogy a legtöbb ember munkája rugalmatlan, muszáj előre tervezniük – mondta a Borsnak Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője, majd hoz­zátette, hogy ha konkrét elképzeléseink vannak, hová mennénk szívesen, akkor szintén az előfoglalás a legjobb. A last minute utaknál nincs sok választásunk, valóban csak a megmaradt helyekből válogathatunk. Sőt ezekből a lehetőségekből évről évre egyre kevesebb van. Ennek  oka, hogy a hazai utazásszervezők gazdasági vállalkozások, így próbálják a korábbi évek tapasztalatait figyelembe véve lekötni a repülő- és szálláskapacitásokat, hogy ne maradjon a nyakukon semmi.

Megéri Egyiptom

Minél népszerűbb egy ország nyaralás szempontjából, annál többe fog kerülni – gondolhatják ezt sokan, és nem is tévednek. Az eddigi foglalási adatok szerint nemigen változott a magyarok ízlése a korábbi évekhez képest. Horvátország és Görögország viszi a prímet, így ezek árai is magasan vannak. Újra előkelő helyet foglal el Egyiptom, ami Bakó Balázs szerint ár-érték arányban nagyon jó nyaralóhely idén. A spanyol és olasz tengerpartok még min­dig keresettek.

Ellenőrizzük a céget!

Hányszor hallottunk már olyat, hogy csalóknak fizették be a pénzüket a gyanútlan nyaralni vágyók? Mielőtt bármit tennénk, csekkoljuk le a választott utazásszervezőt!

– A Budapest Főváros Kormányhivatalának illetékes fő­osztálya által kiadott bejegyzé­si számmal minden hivatalosan működő, utazásszervező vagy -közvetítő cégnek rendelkeznie kell. Ezt megtalálhatjuk a vo­natkozó kiadványokon, a weboldalakon, de ha azokon nincs, akkor nyugodtan elkérhetjük magától a vállalkozástól. Az ellenőrzésen kívül fontos, hogy minden esetben olvassuk el a szervező utazási szerződését. Ebben benne kell lennie többek között a lefoglalt és kifizetett szolgáltatásoknak, ezek árainak és a végösszegnek is – mondta el a szóvivő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146200_auto_resized.jpg
origo.hu

Senki sem fog zokogni a Kisvárda kiesése miatt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713605419
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145644_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyon megalázó, ami a Házasság első látásra adásában történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27234_resized.jpg?avcount=1713605419
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144727_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

5 tisztítószer, amire valójában semmi szükség, mégis megveszed

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713605419
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713605419
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713605419
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban