Aktuális

Újabb poggyászbotrány – 400 ezret loptak ki egy csomagból

P. Zs.

Létrehozva: 2018.09.19.

Forrás: AFP

Ha figyelmesen követi az ember a közösségi oldalakat, hamar szembetűnik, hogy hiába az év eleji sorozatos poggyászbotrány, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren nem szűnt meg a fosztogatási probléma. Sőt ami azt illeti, még nincs is vége a szeptembernek, és csak ebben a hónapban legalább három ügyre bukkanunk.

Mint a Bors megírta, a hónap elején egy család bőröndje a spanyolországi nyaralás után, olajos kezek által feltúrva érkezett meg a kiadószalagra. Egy másik utas szerint a lezárt kézipoggyászából tűnt el egy hét számjegyű összeg, mindössze 100 euró „menekült meg” a landolás és rakodás után Budapesten.

A harmadik eset szintén az easyJet járatán történt néhány napja. Berlin és Budapest között utazott haza látogatóba hétvégére egy magyar férfi. Őt is arra kérték, tegye a kézitáskát a feladott csomagok közé, ám abból a kirakodásnál már szőrén-szálán eltűnt 400 ezer forintnyi készpénz.

Az esettel kapcsolatban megkerestük a rendőrséget is, különösen, hogy információk szerint az érintett utas a helyszínen nem kapott rendőri intézkedést, mert a hatóság egy óra alatt nem ért oda.

Ezzel kapcsolatban az ORFK közölte, a közelben lévő készenlétis rendőr éppen egy körözött személyt vett őrizetbe, az utas pedig – írták – húsz-huszonöt perc várakozás után otthagyta a panaszfelvevő helyiség előterét, hiába volt már útban oda a nyomozó.

Általánosságban hozzátették, sajnos a rakodókat érintő azonnali ruházat- és csomagátvizsgálások „szinte soha nem hozzák meg a kívánt eredményt, mivel az elkövetők az eltulajdonított értékeket nyomban elrejtik vagy átadják olyan személynek, aki az adott járat rakodásával nem hozható összefüggésbe”.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144387_auto_resized.jpg
origo.hu

Baleset az M7-esen, óriási a dugó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27210_resized.jpg?avcount=1713536413
origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27217_resized.jpg?avcount=1713536413
origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713536413
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713536413
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/eHoVeyx6gIlDwR7p63pRcTgYlu0g8sySEhGhq5IsMus/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAzMjlkZWY5NTczZTQ5OGJiNjcyMzU4Mjc0Y2U2MmFk.jpg
Márka

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot