Aktuális

Újabb korlátozásokat vezetnek be Bulgáriában

MTI

Létrehozva: 2020.11.25.

A bolgár miniszterelnök szerdán újabb, a koronavírus-járvány lassítását célzó korlátozásokat jelentett be, a szigorítások három hétig tartanak.

Bojko Boriszov leszögezte: jelenleg az emberek közti távolságtartás és a karantén az egyetlen hatékony módszere a járvány lassításának.

A pénteken életbe lépő, december 21-ig tartó korlátozások értelmében bezárnak az éttermek, a bevásárlóközpontok, az edzőtermek, a kávézók és az éjszakai szórakozóhelyek, tilos a külföldi és a belföldi utazás is, az iskolák pedig digitális oktatásra térnek át.

Betiltják a 15 főnél nagyobb gyülekezéseket is.

A korlátozások célja a mintegy 7 milliós ország egészségügyi ellátórendszerére nehezedő terhek csökkentése.

Angel Kuncsev tisztifőorvos újságíróknak azt mondta, csökkenteni kell a fertőzöttek számát annak érdekében, hogy a karácsonyi ünnepeket együtt tölthessék az emberek.

A kormány a vállalkozók nyomására mindazonáltal engedélyezte a kisebb boltok nyitva tartását, és továbbra is rendezhetnek sporteseményeket, jóllehet csak zárt kapukon belül. A színházak 30 százalékos kapacitással tarthatnak nyitva.

Mindeközben szerdán több százan tüntettek az új rendelkezések ellen, és a kormány lemondását követelték. Az emberek azzal vádolják a vezetést, hogy a burjánzó korrupció miatt nem sikerült megreformálnia az egészségügyet és az oktatást.

Noha a járvány első, tavaszi hulláma viszonylag enyhén érintette Bulgáriát, ősszel megugrott az igazolt fertőzöttek száma: szerdán már 4382 új esetet regisztráltak, ezzel az összes igazolt fertőzött száma elérte a 129 348-at. Jelenleg több mint 3600 embert ápolnak kórházban, közülük 400-at az intenzív osztályon.

A Covid-19-be eddig 3226-an haltak bele.

A 100 ezer lakosra jutó fertőzöttek aránya két hete itt a harmadik legmagasabb az Európai Unión belül,  csak Belgiumban és Csehországban magasabb.

A kormány az elmúlt hónapokban többször felszólította a lakosságot, hogy tartsa be a járványügyi előírásokat, csökkentendő az ellátórendszerre nehezedő terheket.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711696214
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090920_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszország fontos szövetségese mutatta meg haderejét + képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711696214
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711696214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten