Aktuális

Újabb felkavaró eset: Tanárok gúnyolták ki a sérült diáklányt, nyilvánosan alázták meg

Bors

Létrehozva: 2021.09.18.

Kegyetlen szavakkal illették a kislányt, aki betegsége miatt segítségre szorul.

Jogi lépéseket fontolgat az az angol édesanya, akinek hatéves kislányát a Facebookon, élő adásban gúnyolták ki tanárai. A Szent András egyházi iskola múlt hétvégén rendezett kirándulást az egyik osztálynak, az indulás előtti tanári megbeszélést azonban

véletlenül élőben kezdte közvetíteni egyikük a közösségi oldalán.

Több mint 12 ezren nézték végig a megbotránkoztató beszélgetést, ami során a tanári kar három tagja a hatéves Willow Musgrave állapotán viccelődik. A kislány a vártnál 16 héttel korábban született, egészségügyi állapota miatt különös figyelmet igényel.

A kis Willow születésétől fogva él egy csővel a nyakában, ami a légzést segíti elő számára.

A légcsőmetszésen átesett kislány nyakában lévő eszközt időnként cserélni kell, ez a feladat pedig a tanárokra hárult a videó indítása előtt nem sokkal. A kegyetlen megjegyzések épp emiatt érkeztek.

Ez a cső nagyon nem illeszkedik... Borzalmas! – mondta egyikük, mire egy másik tanár így felelt:

Undorodom tőle, én ezt nem tudom megcsinálni…

Ugye?! Rettenetes…

– reagált a harmadik tanár.

A pedagógusok ezután azzal poénkodtak, hogy ők bizony nem azért álltak tanárnak, hogy csöveket cserélgessenek, a kislányt pedig valósággal kinevették állapota miatt.

Az anya is végignézte

A Facebookon közvetített élő videó linkjét a kis Willow édesanyjának is elküldte az egyik szülő, így a nő végighallgatta, amint gyermekét megalázzák tanárai.

Willow nem tudja megvédeni magát. Nem az ő hibája, hogy ilyen betegsége van, ő így képes életben maradni… Mégis milyen tanár az ilyen? Milyen példa az, hogy így beszélnek egy sérült gyermekkel?

nyilatkozta felháborodottan az édesanya, Becky Wardiell.

A nő hozzátette: teljesen ledöbbent a látottaktól, képtelen feldolgozni, hogy három felnőtt ember így beszélt a lányáról. Úgy tudni, az intézmény kivizsgálta az ügyet, és tanári karból azóta eltávolították a három pedagógust.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091081_auto_resized.png
origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711633516
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083836_auto_resized.jpg
vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711633516
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088339_auto_resized.jpg
travelo.hu

Húsvét közeledtével virágba borul az Adria Királynője Horvátországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091059_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gyanítom, hogy elrabolták a 2 éves unokámat” – Kétségbeesve keresik az eltűnt Dankát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711633516
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány