Aktuális

Tűz a X. kerületben – Magára hagyta a gyerekeit, pár perc alatt leégett a lakás

Zs.V. 

Létrehozva: 2019.08.25.

Három gyereket kellett kórházba szállítani egy kőbányai tűzeset miatt. A legkisebbet, egy 2 éves kisfiút életveszélyes állapotban vittek el a mentők.

A közeli benzinkútra ment vásárolni a fiatal édesanya szombaton dél körül, amikor megtörtént a baj. Három kiskorú gyermekét egyedül hagyta a X. kerületi lakásban, ami lángra kapott, amíg nem volt otthon. A bajt a család egyik rokona vette észre, aki még ki tudta menekíteni a két nagyobb – egy 7 és egy 4 éves fiút –, azonban a 2 éves öccsük benn ragadt a füsttel és lángokkal teli lakásban. Őt a tűzoltóknak sikerült kiszabadítani.

– Úgy tudni, hogy az első emeleti lakás egyik szobájában keletkezett a tűz, ami teljesen lakhatatlanra égett – mondta a Borsnak egy szomszéd. – Alighanem az anya csak néhány percre ugorhatott el vásárolni, máris megtörtént a baj.  

A legkisebb fiú súlyos légúti sérüléseket szenvedett. A gyerekeken kívül a segítségükre siető 24 éves férfit szállították kórházba könnyebb füstmérgezés miatt.

A tűzoltóknak sikerült megfékezniük a lángokat, ottjártunkkor még helyszíneltek a rendőrök. A folyosón ott sorakoztak a még használható tárgyak, amiket a lakásból hoztak ki az eset után. A társasház többi lakásában nem okozott kárt a tűz. A rendőrség gondatlanságból elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés miatt indított eljárást a gyerekek 26 éves anyja ellen.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713513912
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713513912
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713513912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713513912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült