Aktuális

Turkálóban veszik a munkaruhát a műtősnők

L. E.

Létrehozva: 2015.05.18.

Embertelen körülmények között dolgoznak a miskolci kórház műtősnői. Ariella és Éva mégis szereti munkáját, nem akarnak váltani.

Ariella és Éva is ott volt kedden a Hősök terén, ahol az egészségügyben dolgozók tüntettek azért, hogy a kormány változtasson az ágazatban jelenleg uralkodó állapotokon.

– Évtizedek óta dolgozom műtôsnőként, tapasztalatból mondom, elérkeztünk ahhoz a kritikus ponthoz, ami már a munkavégzésünket veszélyezteti – mondta Éva a Borsnak. Kedden táblával a nyakában vonult.

– Senki nem akarja elhinni amikor mesélem, hogy már munkaruhát sem kapunk a kórházban, úgy vesszük saját pénzen a turkálóban. Annyira méltatlan az egész, én szégyellem, hogy ilyen körülmények között dolgozom – panaszkodott Éva.

– Már a vécépapírt is nekünk kell vinni, nemcsak a betegek, hanem a saját részünkre is – tette hozzá Éva kolléganője, Ariella.

– Az sem titok már, hogy a gyógyszerek nagy részét, a betegnek kell hozniuk, mert a kórházban egyszerűen nincs. A fizetésünk pedig annyira kevés, hogy mindkettőnknek még két állást kell elvállalnunk azért, hogy megéljünk. Hangsúlyozom: nem jól, csak meg – mondta.

Ennek ellenére a két műtősnőnek meg sem fordult a fejében, hogy pályát váltson.
– Ez egy hivatás, nem lehet lecserélni, mint egy régi ruhát. Imádjuk a munkánkat. Amikor belépünk a kórházba, igazából elfelejtjük az összes gondunkat, és csak a gyógyítás és a betegek léteznek – mondta Ariella. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713582911
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144892_auto_resized.png
metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713582911
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713582911
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713582911
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól