Aktuális

Újabb tragédia a családban: Megölt húga után halt a várandós Laura – édesanyjuk teljesen összetört

Bors

Létrehozva: 2021.07.28.

A fiatal lány súlyos betegséggel került kórházba, majd hunyt el. Pontosan öt évvel és egy nappal azután, hogy húgát meggyilkolták.

A fiatal brit lány, Hannah és barátja holttestét 2014. szeptember 14-én találták meg a Thaiföld déli részén fekvő Teknősbéka-szigeten. Öt évvel azelőtt, hogy nővére, Laura is elhunyt – írja a The Sun.

Laurának már 2011-ben is komoly műtétre volt szüksége egy igen ritka, arcidegzsába – orvosi nevén trigeminus neuralgia – elváltozás miatt. Meg kellett nyitniuk a koponyáját, hogy a megfelelő ideget elérjék, sőt további műtéteket is el kellett végezni rajta. Mégis nem várt komplikációk merültek fel.

Rosamund Rhodes-Kemp halottkém most elmondta, Laura betegsége nagyon ritkának számít, pláne a saját korosztályában. 

Sőt, azt is megállapította, hogy Laura terhesen halt meg.

Az ügy tárgyalásán a család is részt vehetett, az anya összeroppant. A halottkém beszámolóját zokogva hallgatta végig, míg végül annyit tudott mondani:

Aki elveszíti az egyik lányát, az nem szeretné a másik gyermekét is elveszíteni.
Hannah és barátja meggyilkolásáért egyébként két burmai állampolgár Zaw Lin és Wai Phyo először halálbüntetést kapott, végül ezt életfogytiglanira változtatták, Maha Vajiralongkorn király ugyanis kegyelemben részesítette őket.

2016-ban, a meggyilkolt lány nővére, Laura több életveszélyes fenyegetést kapott, és a gyilkosság helyszínéről ijesztő képeket küldtek neki. A máig gyászoló szülőknek egyébként még két gyermekük van.
 Ezt a veszteséget nem lehet kibírni. A családunknak rengeteg időre van szüksége, hogy összeszedje magát.
A műtét után elhunyt nővér, Laura halálára egyébként a mai napig nincs megnyugtató magyarázat. Az ügyben az újabb tárgyalást augusztus 11-én tartják.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091585_auto_resized.png
origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711726219
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711726219
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711726219
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség