Aktuális

Tragédia: nászútjukon haltak meg a friss házasok

Bors

Létrehozva: 2014.10.23.

Drogtúladagolásban haltak meg az angol fiatalok Indiában. Az indiai kormány szigorítást tervez a receptre kapható drogokkal kapcsolatban.

A fiatal pár holttestét az egyik indiai hotel személyzete találta meg kedd reggel. Halála előtt a férfi ezt posztolta a Twittere: - Itt simán lehet kodeint kapni, és azt keverjük majd más szerekkel. Győzelem. Ahogy ezt is ő írta: - Egy vény Indiában messzire repíííííít.

A pár tavaly kelt egybe és a rokonok úgy tudják, hogy júliusban érkeztek meg Indiába. A hotel igazgatója elmondta: - Nagyjából 7 órakor rendeltek vacsorát. Amikor a pincér felvitte az ételt ők nem engedték be, hanem megkérték, hagyja az ételt az ajtó előtt. Reggel kellett volna kijelentkezniük, de nem jöttek ki a szobájukból, ezért felmentünk, írja a Dailystar. 

- A halál okáról majd csak a boncolás után tudunk többet mondani – nyilatkozta a rendőrkapitány. De a szobában talált altatók és más tabletták arra utalnak, hogy túladagolták magukat - folytatta. Az indiai egészségügyet korábban már az amerikaiak is kritizálták, mert szerintük túl könnyű gyógyszerhez jutni.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145088_auto_resized.jpg
origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713622814
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146844_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Reagált az orosz külügy a haditudósító meggyilkolására

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17124005_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147221_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27250_resized.jpg?avcount=1713622814
origo.hu

Első gyerekét várja a Jóban Rosszban egykori színésznője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713622814
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713622814
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146291_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: egyetlen páros döntött az együtt maradás mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27243_resized.jpg?avcount=1713622814
magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban